A humán kognitív architektúra fejlődéstörténete - Komenczi Bertalan alapján

Komenczi Bertalan több írásában is foglakozik a humán kognitív architektúra fejlődéstörténetével. Úgy gondolja, hogy mai formáját több egymásra épülő, jól definiálható fejlődési szakasz során nyerte el. Bár ebben a kérdésben a szakemberek között nincs teljes egyetértés - Komenczi Donald elképzelését bemutatva foglalja össze a fejlődési szakaszok fontosabb részkérdéseit.

Hangsúlyozza, hogy minden lépés forradalmi változást hozott a mentális reprezentáció, a gondolkodási szokások és a kommunikáció jellegét illetően, alapvetően változtatta meg az információkezelési kultúra jellegét. A modern ember pszichikumának formálódásában biológiai, kulturális és technológiai tényezők egyaránt szerepet játszottak.

A genetikai átadástól a kulturális tanulásig hosszú folyamat vezetett.

Az állatoknál a külvilág lassan változó jellemzőire adandó válaszminták a génkészletükben, a genomban rögzültek, és alkalmassá tették a fajok egyedeit a környezethez történő illeszkedésre. A genom zárt programcsoport, mely véglegesen rögzül a fogamzás pillanataiban, nem írható fölül, nem programozható át.

Ennek az utasításkészletnek vannak nyitott elemei, melyekbe a környezet ír be hiányzó elemeket. A természetes szelekció tükrözi leginkább, hogy a biológiai evolúció során azok az egyedek adják tovább nagyobb eséllyel utódaiknak genomjukat, amelyek a legalkalmasabb programot tartalmazzák. A genetikai átadás az a folyamat, amely egymást követő, egyre alkalmasabb példányok folyamatos láncolatán keresztül az egyes fajok populációi számára lehetővé teszi a környezethet való alkalmazkodást. A genetikai átadás során tudáskészlet halmozódik fel. Ez a tudás mindig a múltra vonatkozik.

Az egyéni tapasztalatszerzés, mint tanulás lehetősége megjelent már az élet kezdeti formáinál.

A tanulás volt a környezethez alkalmazkodás hatékony módja, segítségével lett képes a szabályszerűségeket azonosítani, és azoknak megfelelően viselkedni. A genommal ellentétben, az agy nyitott információs rendszer, programozható, és a programok módosíthatóak. A tanulás során a belső reprezentációk folyamatosan módosulnak.

Komenczi szerint, az emberszabású főemlősök kognitív világából, társas kapcsolataiból kell kiindulni, ha az emberi pszichikum kialakulását evolúciósan értelmezzük. Ezt Donald epizodikus kultúrának nevezte.

A kulturális evolúció folyamata az állatvilágban is megfigyelhető társas tanulásra, kulturális átadásra épül. A kulturális átadás teszi lehetővé a fajtársak tudásának átvételét. Az ember esetében a kulturális átadás alapformái a mai napig is érvényes tanulási formák, az utánzásos tanulás, a tanítás alapján történő tanulás, és az együttműködéses tanulás.

Az ember, az egyedülálló konstrukciós képessége révén létrehozta a változatos eszköz és szimbólumvilágot. Sajátos, az emberre jellemző képesség, ami megkülönbözteti az állatvilágtól, hogy képes saját belső reprezentációit, a valóságértelmezéseit másokkal megosztani, és erre hatékony kommunikációs eszközöket létrehozni.

A konstrukciós képesség, a sajátos emberi kommunikáció, a kulturális átadás teszi lehetővé s kulturális evolúciót.  A kulturális átadás, a kognitív habitusokon keresztül valósul meg, azaz azon a fizikai, biológiai, és kulturális adottsági rendszeren keresztül, amelybe az ember beleszületik. Donald koncepciója szerint az átalakulás több lépésben, olyan adoptációkon keresztül történt, melyek egyre újabb reprezentációs rendszerek, információfeldolgozási eljárások és kommunikációs formák megjelenését hozták magukkal. Az új formák nem szüntették meg a korábbiakat, aminek köszönhetően a mai modern emberi elme egy hibrid, mozaikszerű szerkezet. Komenczi szerint Donald koncepciójának fontos aspektusa az is, hogy az ember pszichikus fejlődésének biológiai, kulturális és technológiai faktorait egyetlen evolúciós kontinuumban egyesíti. (Komenczi, 2009, 110-115. o.)

Komenczi ennek a koncepciónak a keretében értelmezi a mimetikus, a mitikus és a teoretikus kultúrát, melyek az emberi kogníció és kognitiv habitus változó formái. (Komenczi, 2009, 110-115. o.)

A mimetikus kultúra Doland szerint a sajátos emberi kulturális környezet első történelmi szakasza. A „Homo erectus kognitiv univerzuma”, mely körülbelül 2 millió évvel ezelőtt kezdődött és a Homo sapiens megjelenéséig dominált. (2009, 115. o.) Ezt a kultúrát a szándékos tudatos utánzás, a mimézis jellemezte. A mimetikus elme működése különbséget mutat az epizodikus elméhez képest, mely különbség a belső működésmód változásán kívül a külvilág értelmezésében is a korábbihoz képest változásokat eredményezett. Differenciálódtak és újraíródtak a belső reprezentációk. Megjelent az igény és a képesség arra vonatkozóan, hogy ezeknek a belső reprezentációknak egy része mások számára közölhető formájúvá alakítódjon. A kommunikációs kényszert a társas vonzódás, együttműködés hozza létre.

A kommunikációs késztetés generálja az első sajátosan emberi információátadó rendszert, a mímelést, azaz a saját testtel történő szándékos közlést. „A mimetikus kommunikációs rendszer intencionális, generatív (nyitott fejlődő rendszer) és referenciális (valamire utal, valamit leképez)” (2009, 116. o.)

A mimetikus átadás maga után vonta a belső reprezentációk további differenciálódását. A belső pszichikus világ szétvált egy személyes, implicit, lokális reprezentációkat tartalmazó és egy társak számára is kifejezhető reprezentációs rendszerre. A csoportkommunikáció tartalmát ezek a globális reprezentációk alkották. Megjelent a közös tudás, „a más szubjektumokkal megosztott „virtuális” realitás új világa” (2009. 117. o.)

A tudomány jelenlegi nézete szerint a mimetikus kultúra, mely vélhetően magába foglalta a nyelvhasználat bizonyos elemeit, stabil adaptációnak bizonyult, több mint egymillió éven át fennmaradt.

A mitikus kultúra Donald kulturális evolúciójának következő fázisa. A beszéd megjelenése lehetővé tette a kommunikáció absztraktabb, hatékonyabb formáit, és kibővítette a belső reprezentációs modellalkotás lehetőségrendszerét. A beszéd, azaz a nyelvi szimbólumokkal történő kommunikáció lehetővé tette a reprezentált világ finom analízisét, és átalakítását, maga után vonta az elme átalakulását is. A nyelv létrejöttének fontos feltétele volt a szemiotikai készség és késztetés, a jelkészlet folyamatos bővítésének képessége. (2009. 119. o) Komenczi felhívja figyelmünket, hogy a fejlődésnek ezen a pontján „médiaváltás történt” , a közlési szándékokat nem a test fejezi ki, specializálódott szervrendszer segítségével képzett hang (2009, 119-120 o.) A nyelvi szimbólumok teszik lehetővé, hogy megértsük mások kommunikációs szándékát. A nyelv átalakítja a kognitív reprezentációk természetét is. Csányi szerint egy absztrakt virtuális realitás jön létre (Komenzci, 2009, 120. o.)

A tudásátadásban a beszélt nyelv alapvető jelentőségű. Ideális tanulási és tanítási eszköz, pontos információátvitelt tesz lehetővé.

Az élőbeszéd az emberi kapcsolattartás leghatékonyabb és legalapvetőbb eszköze.

Az emberi információközlés legújabb dimenziója a Doland által teoretikusnak nevezett kultúra.

A teoretikus kultúra legfontosabb eleme a grafikus szimbólumok, az írás alkalmazásának megjelenése. Az írás ismét alapvető változásokat hozott.  Azáltal, hogy az addig csak emlékekben létező reprezentációk kihelyezhetőek lettek, megváltozott az ember kulturális környezete, kulturális habitusa és a belső reprezentációk szerveződése.

Az információknak az emberi emlékezeten, memórián kívülre, külső tárolóra helyezése lehetővé tette az objektív tudásrendszer felépítését. Az emberiség kulturális történetében ez volt a fordulópont, mely felgyorsította a folyamatokat, a változásokat.

A teoretikus kultúra megnevezés arra utal, hogy ez már egy magasabb szintű hatékonyabb elméletalkotást tesz lehetővé.

Kialakult a tudástartalmak jelekké kódolásának és dekódolásának képessége. Ez a változás az agyban is jelentős változást idézett elő, annak következtében, hogy olvasás közben az emberi agy miközben információt dolgoz fel, strukturál, beilleszt. Ezek a folyamatok egyaránt igénybe vették a verbális, logikus gondolkodásért felelős bal és az epizodikus tudás és az élményvilág központjaként működő jobb agyféltekét is. Az írás megszüntetet az emberi tapasztalatok, a tudás átadásának térbeli és időbeli korlátait. A fonetikus írás megjelenése lényeges változásokat hozott. Az írás nem automatikus következménye a szóbeliségnek, tanulása is másként történik, mint a beszéd megtanulása, melyben született készségek segítenek.

A modern társadalmakban az írás, a vizuális szimbólumok váltak meghatározóvá és megváltoztatták a társadalmak működését, hatással voltak az emberi gondolkodásra. Az írásbeliségnek az emberi gondolkodásra gyakorolt hatásai között lényeges, hogy a narratív gondolkodás mellett megjelent az analitikus, pragmatikus, tudományos gondolkodás.

Az írásbeliség a nyomtatás elterjedésével vált meghatározóvá.

A teoretikus kultúra létrehozta a modern embert, kiformálta a modern társadalmat. A nyomtatott anyagok, könyvek által meghatározott kulturális formációt McLuhan Gutenberg galaxisnak nevezte. (2009, 120-124. o.)

A kibontakozó új információs technológia, elektronikus médiumok világa McLuhen szerint alapvetően átformálja a könyvbeliségen alapuló hagyományos információs világot és ezáltal az egész társadalmat. Ezzel a kihívással szembe kell nézni a Gutenberg-galaxisnak (2009, 126. o.)

Komenczi szerint még nem tudhatjuk, hogy ez az átformálás teljesen új információs világot eredményez-e, min ahogyan azt sem tudhatjuk, hogy megváltozik-e kognitív architektúránk, változnak-e kognitív szokásaink, reprezentációink szerveződési módja. A Gutemberg-galaxis számára kihívást jelentő információs

 Az információs környezet technológiai összetevői két új – a Gutemberg-galaxis számára kihívást jelentő - elemmel bővültek. Az egyik a számítógép, mely az algoritmizáló agymunka gépesítése, a másik a telekommunikációs technológiák kidolgozása és fejlődése. A távíróval kezdődő folyamat rövid idő alatt vezetett el a televízióig és a gépi információfeldolgozás és a telekommunikáció integrációja rövid idő alatt létrehozta a világhálót, mely napjainkban a vezető információszolgáltató és tömegkommunikációs médium.

Kialakulóban van a hálózat, mint a szerveződés új rendje.

Komenczi szerint nem véletlen, hogy az információs korszak első nagyigényű szociológiai összegzése „A hálózati társadalom”[1] címet viseli. (2009, 127. o.)

Felhasznált irodalom:

Komenczi Bertalan (2009): A humán kognitív architektúra fejlődéstörténete, In: Információ, ember és társadalom, Líceum Kiadó, Eger

---

[1] Castells, (2005): A hálózati társadalom.

Összekötve - Én, Te, Ő, és a Társadalom

„A dolgok sűrűjében” (Nicholas A. Christakis – James H. Fowler hálózatelméletének felhasználásával)

A kapcsolatok, kapcsolatrendszerek jelentősége vitathatatlan. Több szakember is foglalkozott ezzel a témakörrel. A kapcsolatok, a környezet jelentősége visszavezethető a humán kognitív architektúra fejlődésének kezdeteihez, sok millió éves távlatban, melyről Komenczi azt írja, hogy a genetikai átadás mellett már az élet kezdeti formáinál megjelent az egyéni tanulás lehetősége. A tanulás a környezethez való alkalmazkodás gyors és hatékony módja, mely szükséges ahhoz, hogy az egyén a környezetének megfelelő viselkedéseket elsajátítsa, ami a túlélés feltételét jelenti és szerinte „az emberi elme kifejlődésének, a tanulás és tanítás változatos formái kialakulásának története nem más, mint az a folyamatsor, amelynek során a személyes tudás – birtoklója számára – szabadon hozzáférhetővé, módosíthatóvá és a társaknak átadhatóvá vált”. Ez a kulturális átadás a feltétele a kulturális evolúciónak. (2009, 12-13. o.)

Bourdieu tőkeelmélete, a tőkefajták szétválasztása, konvertálhatósága pedagógiai, andragógiai és szociológiai szempontból is alapvető jelentőségű nézeteket tartalmaz a tőkefajták, azok konvertálhatósága és konverziójuk révén életünkre, azaz boldogulásunkra, érvényesülésünkre, gyakorolt hatására vonatkozóan. A tőkekonverziók folyamatában az interiorizált és (vagy) tárgyiasult tőke mellett, melyek bár gazdasági tőkévé konvertálhatóak, kiemelkedő a jelentősége a társadalmi tőkének, hiszen e nélkül, sokkal nehezebb a másik két tőkefajtát érvényesíteni, ezáltal érvényesülni. Ez egy ördögi kört von maga után.

Kapcsolataink, melyek közül a családot születésünkkor, mint legszorosabb társadalmi kapcsolat, melyet nem magunk választunk, kapjuk. A család alakítja korai szocializációnkat, és önmaga valamint kapcsolatrendszere révén nagymértékben determinálja a későbbiekben kialakuló kapcsolatrendszerünket.

Kapcsolatrendszerünket több szempont figyelembevételével alakítjuk ki, de van néhány alapszabály, amiről, ha tudatosan nem is fogalmazódik meg az emberek nagy többségében, érvényesülnek. Nem véletlen az a latin mondás, miszerint similis simili gaudet (Hasonló a hasonlónak örül), mint ahogyan alapja van a magyar közmondásnak is, hogy madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg, vagy az ellenségem ellensége a barátom, egységben az erő, és még lehetne folytatni a sort.

A munkapszichológiában, szervezetpszichológiában külön fejezetet szánnak a csapatépítés jelentőségének, és a szervezetek már régen rájöttek arra, hogy a csoport tudása több mint a csoportokat alkotó egyének egyenkénti tudása összeadva.

A kapcsolatrendszer kapcsolati hálót alkot

Nicholas A. Christakis – James H. Fowler arra is felhívják figyelmünket, hogy a jó és a rossz dolgok is hálózatban terjednek. Például, hogy nemcsak a szolidaritást kifejező bosszúvágy és erőszak mint ősrégi viselkedési, összetartozást szimbolizáló elemek, hanem egy gyilkosság is láncreakciót indíthat el. Az agresszív cselekedetek egy meghatározott pontból indulnak és rövid időn belül, mindenki verekszik mindenkivel. Az erkölcs inkább csoportszintű kategória. Az erőszak általában nyilvánosság előtt zajlik, és láncreakciót vált ki.

De szerencsére a kapcsolathálók segíteni akarókat is tartalmaznak és a pozitív, vagy altruista cselekedetek ugyanúgy pozitív, altruista cselekedeteket vonnak maguk után, ahogyan az erőszakos erőszakosat vagy az elítélendőt.

Azt tudjuk, hogy a csoport hatékonyabb az egyénnél, de a hatékonysághoz szervezettség is szükséges. Az emberek meghatározott szerkezetű csoportokban olyan dolgokra is képesek, melyekre egyedül az egyén nem lenne képes. Nicholas A. Christakis – James H. Fowler szerint ahhoz, hogy megértsük a bizonyos szerkezetű csoportok működését, a csoportokban rejlő erőt, tisztában kell lennünk a hálózatelmélet alapkérdéseivel. (2010, 19-24.)

Úgy vélik, tisztáznunk kell, hogy mi a csoport, és hogy milyen szerkezetűek a szerveződési formák.

Amikor csoportról, az emberek egy csoportjáról beszélünk, akkor valamilyen tulajdonság alapján határozzuk meg a csoportot, például nők, vagy ugyanúgy az emberek bizonyos halmazát jelenti, ha azt mondjuk, hogy azok ott a posta előtt. A kapcsolati hálók másként definiálhatók. Szintén egyének összességét jelenti, de van köztük valamilyen kapcsolódási pont, meghatározott kapcsolatokat tartalmaz a csoport tagjai között. Ezek a kapcsolatok, és a kapcsolatok meghatározott rendszere gyakran fontosabb, mint maga az egyén (2010, 25.) Nicholas A. Christakis – James H. Fowler szerint ez teszi lehetővé, hogy a csoport olyan dolgokra is képes, amire az egyén, vagy az elszigetelt egyénekből álló halmaz, nem, ezért több az egész, mint a részek összessége. (2010, 25.)

A kapcsolatok szerveződési formája:

Ha az egyének között nincs kapcsolat, akkor nem beszélhetünk kapcsolati hálóról

Nicholas A. Christakis – James H. Fowler a három alap kapcsolati hálót mutatják be, melyek úgy írnak le, mint „tűzoltóbrigád”, „telefonos hírlánc”, „katonai század részeit alkotó rajok”. (2010, 26-28.)

Működési elvük a számítástechnikában is ismeretes topológiákhoz hasonlít: (lánc/busz; fa/kiterjesztett csillag; teljes)

A „tűzoltóbrigád” pont-pont kapcsolat, ahol minden egyén az első és utolsó kivételével, két másik egyénnel áll kapcsolatban. A kapcsolat kétirányú.

A „telefonos hírlánc” szintén pont-pont kapcsolat, de fastruktúrát alkot. Ez lehetővé teszi a hatékonyabb kommunikációt, hatékonyabb információközvetítést. Ebben az esetben minden egyén az első (aki két másik egyénnel) és utolsók (akik csak eggyel) kivételével, három másik egyénnel áll kapcsolatban, van egy bemenő szál és két kimenő. Nincsenek kétirányú kapcsolatok, az emberek közti kapcsolatnak és az információáramlásnak meghatározott iránya van. Ez a kapcsolati forma nagyon sok mindenre használható. Egyetlen telefonhívással egy személy százakra, sőt ezrekre kihatással levő eseménysorozatot tud elindítani. Ilyen elven működnek a piramisjátékok, és az MLM hálózatok esetében is találunk hasonló felépítést.

A „katonai század részeit alkotó rajok” kapcsolatrendszerében, a rajokban szolgáló katonák között szorosabbak a kötelékek. Ha egy raj például 10 egyénből áll, minden egyén kilenc másikkal áll kapcsolatban. Ez a „belső közösségek” sajátossága.

A kapcsolati hálók az emberek szervezett összességét jelentik, ugyanakkor a valóságos életben ezek a kapcsolati hálók nem felülről szerveződnek, hanem „organikusan fejlődnek ki, az egyének eltérő tulajdonságainak táptalaján”  (Nicholas A. Christakis – James H. Fowler, 2010, 29. o.) A hálózatokat ábrázoló szoftverek, vagy rajzok, a több kapcsolattal rendelkező egyéneket a hálózat középpontjába helyezik, míg azok, akik kevesebb kapcsolattal rendelkeznek, a hálózat szélére, a perifériára szorulnak. Ha egy ilyen ábrát megnézünk, láthatjuk, hogy ki hol helyezkedik el a hálózatban.

Nem csak saját kapcsolatainkkal, hanem beljebb kerülhetünk azáltal is, ha családunk, vagy barátaink kapcsolatrendszere növekszik.

A szerzők szerint a hálózatok kapcsolatrendszere, azaz topológiája a hálózatok egyik alapvető tulajdonsága.  Ahány féle társadalmi kötelék van, annyiféle kapcsolati háló létezik. A spontán kialakult, folyamatosan fejlődő kapcsolati hálózatokban az emberek mindig egy meghatározott helyet foglalnak el. Ezeknek a hálózatoknak mindig van struktúrájha, bonyolultsága, funkciója, lendülete. (Nicholas A. Christakis – James H. Fowler, 2010, 30-31.)

Az emberi kapcsolatok már önmagukban bonyolultak. Lehetnek rövid élettartamúak, egész életen át tartók, felületesek, vagy szorosak, személyesek vagy személytelenek. Érdeklődésünk határozza meg, hogy hogyan képezzük le az adott hálózatot. A szerzők szerint a hálózati kapcsolatokon keresztül, valami áramlik – például nemi betegségek, vagy egydolláros bankjegyek átadása történik – és az áramlás a hálózati kapcsolatok egész rendszerét kirajzolja.

A hálózat másik fontos aspektusa, hogy terjeszt. Nemi betegséget, divatot, fertőzést, elhízást.

A hálózatokra is vonatkozó szabályok. A hálózat alakítható, de a hálózat is alakítja az egyént, a barátok hatással vannak az egyénre, a barátok barátai hatással vannak az egyénre, a hálózatnak saját élete van.

A hálózatunk alakíthatóságával kapcsolatban Nicholas A. Christakis – James H. Fowler úgy vélik, hogy a legszemléletesebb példája a hálózat alakíthatóságának a homofólia, azaz tudatos, vagy ösztönös t9rekvésünk arra, hogy a hozzánk hasonlókkal alakítsunk ki kapcsolatot. Ez lehet politikai, vallási, vagy csak egyszerűen szokásbeli hasonlóság. Döntéseink eredménye a hálózat szerkezeti felépítése is. Magunk döntjük el, hogy hány emberrel szeretnénk kapcsolatot létesíteni, magunk döntünk a kapcsolati hálóban elfoglalt helyünkről is.

A hálózat szövését illetően fontos adat, hogy tranzitív kapcsolatokat tartalmaz-e. Akkor beszélünk tranzitív kapcsolatról, ha három ember egy háromszöget alkot, barátai egymásnak.

Azok, akiknek a kapcsolataik tranzitívek, általában mélyebben vannak a hálózatban. Ha a hálózat tranzitív kapcsolatokat tartalma, akkor sűrű szövésű.

A hálózatunk is alakít minket, hiszen másként viselkedik az az ember, akinek nincsenek barátai, mint az, akinek sok barátja van. Egy plusz barát beszerzése pozitív hatással van egészségi állapotunkra még akkor is, ha az új barát semmi különöset nem tesz ezért.

A szerzők szerint a tranzitivitás majdnem mindent befolyásol a szexuális partnerválasztástól az öngyilkosságig. (Nicholas A. Christakis – James H. Fowler, 2010, 36. o.) Az, hogy milyen helyet foglalunk el a hálózatban, befolyásolja, hogy hogyan hat ránk a hálózat, hogyan továbbítja, közvetíti a hatásokat, azok milyen intenzitással jutnak el hozzánk. Ugyanaz a pozíció lehet kellemes, például egy jó hír, vagy kellemetlen például nemi betegség terjedése esetén. Az egyén helyzeté a hálózatban mindent befolyásol a pénztől kezdődően, a boldogságig.

A referenciacsoportok, az iskolai barátok, később a felnőttkori barátok hatással vannak ránk.

Az emberek sok, különböző emberrel tartanak fenn és ápolnak kapcsolatokat. Beszélhetünk szülői, testvéri, rokoni, baráti, munkatársi, osztálytársi, házastársi, főnök-beosztotti, üzleti, baráti, partneri kapcsolatokról. Ezek a kötelékek, lehetőséget adnak a befolyásolásra és befolyásoltságra.

Barátaink barátai hatással vannak ránk közvetve, vagy közvetlenül. Barátaink és családtagjaink hatására például elmegyünk szavazni. A szerzők szerint ezeket a hiperdiadikus hatásokat könnyű elképzelni egyenes vonalú háló esetén, de működésük természetes szerveződésű hálóban a legszemléletesebben a fertőző betegségek vagy a pletykát terjedésével lehet szemléltetni. Például, elég, ha egyvalaki rendelkezik valamilyen fertőzéssel, elég ha kapcsolatba lép egy másik emberrel, a tranzakció végbemegy. Itt ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy a normák ás magatartásformák terjedése másként történik. Ilyen esetben megerősítéseket tartalmazó és többirányú kapcsolatokat igénylő folyamatra van szükség. (Nicholas A. Christakis – James H. Fowler, 2010, 38-40. o.)

A kapcsolati hálóknak vannak olyan tulajdonságaik, melyeket a hálózatot alkotó egyének nem képesek irányítani, vagy nincsenek tudatában. Ezek a tulajdonságok hozzák létre és magyarázzák a hálózat saját életét, melyeket csak akkor tudunk megérteni, ha a csoport egészét és annak szerkezetét vizsgáljuk. Nicholas A. Christakis – James H. Fowler szerint erre a legegyszerűbb példák a pánikhelyzetek, vagy a forgalmi dugók, míg bonyolultabb példák  maga a kultúra, vagy az, hogy egymással összeköttetésben álló emberek tudatosság és koordináció nélkül  elsajátítanak bonyolult, a csoport minden tagjára jellemző magatartásformákat. A kapcsolati hálóknak „makroszintű” tulajdonságai vannak, melyek olyan az egészre jellemző tulajdonságok, melyek a részek közti kapcsolatokra, kölcsönhatásokra vezethetőek vissza. (2010, 41-42. o.)

Milgram, a „két vadidegen ember közti hat lépés távolság van” hipotézisének bizonyítására vonatkozó kísérletének eredményét szkeptikusan fogadó Duncan Watts (fizikusból lett szociológus), Peter Dodds és Roby Muhamad úgy döntöttek, megismétlik a kísérletet, mely ismételten bizonyította, hogy igen, két vadidegen ember közt hat lépés távolság van.

Az ember befolyásolási képességének három lépés távolság szabályára vonatkozóan Nicholas A. Christakis – James H. Fowler folytattak kutatásokat. A kutatások eredményei azt támasztották alá, hogy befolyásolási képességünk három lépés távolságig terjed. Nem tudunk hatással lenni azokra, akik hatósugarunkon, azaz a három lépé távolságon kívül esnek.

A befolyásolási képesség három lépés szabálya attitűdök széles skáláját fogja át. Vonatkoztatható érzelmi állapotokra, politikai nézetekre, az elhízás terjedésére, a boldogságra, kreativitásra.

A befolyásolás háromlépéses hatósugarának magyarázata lehet az, hogy az információ az információátadás során torzul, másik magyarázat lehet, hogy a hálózatok változékonyak, ezért a három lépésnél távolabbi kapcsolatok instabilak, de szerepet játszhat a biológiai evolúció is, mely feltehetően, kisebb csoportokban ment végbe. (2010, 43-46. o.)

Ha megfigyeljük mindennapi életünket, láthatjuk, ha mosolygunk az egész világ mosolyog, azt, hogy a cselekedeteink, gondolataink, érzelmeink, viselkedésünk  nemcsak ránk, hanem környezetünkre is hatással van, ami kiterjed a távolabbi környezetre is. Nem nehéz felismerni a közvetlen és közvetett befolyást, melyet gyakorlunk barátainkra, családtagjainkra. Azt is láthatjuk, hogy tetteink hatására örömöt, vagy bánatot éreznek, meggyógyulnak, vagy megbetegednek, meggazdagodnak vagy elszegényednek. Látjuk, tapasztaljuk, hogy a társadalom különböző csoportjainak tagjai között hasonlóság van. Önmagunkhoz hasonlóakkal barátkozunk, létesítünk párkapcsolatot, házasodunk. Ez meghatározza kapcsolatrendszerünket, helyünket a kapcsolati hálóban, és meghatározza a társadalom működését is.

A kapcsolati hálók hatása lehet kedvező és kedvezőtlen. Nemcsak az öröm és a mosoly terjed, hanem a depresszió, a pánik, a gazdasági válság, az erőszak, az öngyilkosság is. Magunk is befolyásoljuk. A beindult folyamatokat felnagyítják a kapcsolati hálók. A kapcsolati hálóból mindannyian hasznot húzunk, de a kedvező hatásához szükség van a közös erőfeszítésekre is.

Nicholas A. Christakis – James H. Fowler szerint a kapcsolati hálóknak az egyének viselkedésére gyakorolt hatása olyan jelentős mértékű, hogy az egyének nem képesek ssaját döntéseiket teljes egészében befolyásolni. (2010, 46. o.) Ez erkölcsi kérdéseket is felvet.

Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni saját magunkat és társadalom működését, melyben élünk, meg kell ismernünk, értenünk, hogy hogyan működnek a kapcsolati hálók, hogyan hatnak egymásra a kapcsolatok, hogyan hívják elő a lét olyan dimenzióit is, melyek fölött az egyéneknek nincs teljes befolyásuk.

A hálózatok működésének ismerete birtokában, megfelelő gazdasági és társadalompolitika kidolgozása lehetne egy út, mely vezethet egy igazságosabb, élhetőbb társadalom kialakulásához.

Felhasznált irodalom:

Bourdieu, Pierre (1998): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: (Lengyel Gy. – Szántó Z. szerk.) Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Aula Kiadó, Budapest. 155–176.

Klein Sándor (1998): Munkapszichológia 1.-2. SHL Könyvek, Budapest.

Klein Sándor (2001): Vezetés- és szervezetpszichológia. SHL Könyvek, Budapest

Komenczi Bertalan (2009): A tanítás és tanulás rendszerszemléletű megközelítése, In: Elektronikus tanulási környezetek, Gondolat Kiadó, Budapest

Nicholas A. Christakis – James H. Fowler (2010): A dolgok sűrűjében In: Kapcsolatok hálójában, Mire képesek a közösségi hálózatok, és hogyan alakítják sorsunkat? Tipotex Kiadó, Budapest (19-46. o.)

Nicholas A. Christakis – James H. Fowler (2010): Kapcsolatok hálójában, Mire képesek a közösségi hálózatok, és hogyan alakítják sorsunkat? Tipotex Kiadó, Budapest

Információkritika és jövőperspektívák – Komenczi Bertalan gondolatainak felhasználásával

Blogebjegyzésem alapját Komenczi Bertalan Információkritika és Jövőperspektívák című írásai képezik.

Minden újítás, minden forradalmi jelenség megosztja az érintettek táborát. Elfogadásuk vagy el nem fogadásuk során találkozunk az ellenállók, szkeptikusok táborával és az elfogadók, újításra nyitottakkal is. Ezzel a kérdéssel több tudományterület is foglalkozik, így a munka- és szervezetpszichológia  területe is, mely szerint a dolgozók sokkal inkább elfogadják azokat az újításokat, melyek a bevonásukkal történnek. Ez a kérdés a pedagógia szempontjából azon a kritikus ponton nyeri el relevanciáját, ahol az új információs-technológiai eszközök, vagy új kommunikációs formák kerülnek, vagy nem kerülnek bevezetésre az oktatási folyamatban.

Napjainkban elképesztő gyorsasággal fejlődnek, változnak a technológiai eszközök. Ezzel a fejlődéssel szemben úgy gondolom, hogy az érintettek tábora leginkább aszerint és annak következtében oszlik meg, hogy vannak akik ebben a fejlődési folyamatban aktívan közreműködnek, ezt legalább részvételükkel támogatják, szemben a másik táborral, akik ebből valamiért a legelején kimaradtak, nem tudnak ehhez könnyen csatlakozni és az újítástól való rettegés ellenszenvet, tiltakozást vált belőlük.

A kiegyensúlyozott működéshez mindkét szemléletmódra szükség van.

Komenczi szerint korunkra a túl gyors, és nem mindig átgondolt, megfontolt haladás a jellemző, és ez együtt jár a gyakran minden kritikát mellőző lelkesedéssel. Megítélése szerint az idealisztikus elvárásainkkal óvatosan kell bánnunk. (Komenczi 2002, 159. o.)

Komenczi által korai információtechnológiai kritikaként Platón Phaidrosz című dialógusából idézett gondolat – melyben Tharnus fáraó Theuth istennek, az írnokok védelmezőjének mondja, hogy az írás feltalálása nem az örök emlékezet, hanem pont a feledést segíti elő, hiszen az írást használva, arra támaszkodva kívülről, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni - a pontosan írja le napjaink jelenségét, miszerint nem szükséges emlékeznünk, mert mindent megtalálunk az interneten. Csak keresni kell megtanulnunk. (2002, 159. o.)

Komenczi régi idolumként a mozgóképet, majd a rádiót emelte ki, melyek csodálatos hatását várták a lelkesedők. Napjaink ilyen jellegű idoluma az információs társadalom eszménye, és ezen belül internet, melytől sokan azt várták, hogy mindenki számára hozzáférhetővé teszi a tudást. „A világháló segítségével például a legeldugottabb tanyasi iskolában is a legkorszerűbb oktatási módszereket lehet alkalmazni.” (2002, 160. o.)  Felhívja a figyelmet arra a hamis analógiára, hogy az oktatásban ugyanolyan technikai felszereltségre van szükség, mint máshol.

A valós életben azzal találkozhatunk, hogy az iskolák technikai felszereltsége nagyon elmarad más területekhez viszonyítva, pedig bár ha be kell látnunk, hogy más igények, elvárások  lépnek fel az orvoslás, kutatások területén, vagy korszerű fejlesztőkörnyezetben, az is fontos lenne, hogy a tanulók, hallgatók az iskolában is használhassanak korszerű eszközöket.

Természetes jelenség, hogy olyanok is vannak, akik kételkednek, és fenntartásokkal viseltetnek az új eszközök mindenhatóságával szemben. Kritikus vélemények tekintetében Komenczi Theodore Roszak-ot idézi aki szerint „A számítógépet a kereskedelmi érdekek lendülete sodorta be az iskolába” Szomorú tényként hangsúlyozza, hogy abban ahogy közlünk óriási a fejlődés, de a közölt tartalmakban nem látható fejlődés. A számítógéphez fűződő viszonyunk kezd hasonlítani a mesebeli császárhoz és ruhájához, az információ ahhoz a láthatatlan és tapinthatatlan, de mégis szépnek talált selyemhez hasonló, melyből a császár ruháját szőtték. (2002, 161-162. o.)

Kritikus szemléletek között arra is rávilágít, hogy nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az oktatás és az információszerzés nem ugyanaz.

A Komenczi által idézett kritikus szemlélet képviselői közül Jürgen Mittelstrass filozófus szerint az autonóm kritikus értelem kifejlesztésére nem alkalmasak az új információs technológiák, szerinte az agyunk kis adagokban és fokozottan képes felvenni, feldolgozni az információkat. 

Clifford Stoll amerikai asztrofizikus és számítástechnikai bizottság szakértője szerint a számítógép és az internethasználat mindenkinek jó, de használatukkal kevés tanulás történik. Komoly kritikát fogalmaz meg a multimédiával és a hipertext alapú szövegekkel szemben is,

Úgy gondolja, hogy használatuk során semmibe vész a lényeg, a történet és az elbeszélés.

Az iskola, a tanítás és a számítógép kérdéseimen szerinte semmi nem fontosabb, mint egy jó tanár és egy motivált diák. Nem fontos, hogy a számítógép ott legyen.

A multimédiával kapcsolatos elvárásokkal szemben is fellép a kritikai szemléletmód.  Ellenvetésként elhangzanak olyan érvek, hogy a szavak szabatosabbak a képeknél, a képekkel elmesélt történet gátolja a képeket generáló fantázia kialakulását, továbbá hatékonyabb a tanulás, ha az információk közti összefüggések saját kognitív erőfeszítések révén állítódnak elő.

Postman szerint az oktatás egyik fő feladatává kellene tenni a technika ellenőrzésének megtanulását, a diákoknak ismerniük kellene, hogy a technikai eszközök milyen társadalomformáló hatással rendelkeznek, használatuk hogyan befolyásolja az emberi pszichikumot. Talán így lehetne elérni, hogy az ember használja az eszközt és ne az eszköz az embert. Amíg a 19. században a kevés információ jelentette a problémát, napjainkban azzal a problémával szembesülünk, hogy hogyan szűrjük ki az információáradatból a felesleges és hiteltelen információkat és a maradékból hogyan építsünk tudást.

(Komenczi, 2002. 164-166. o.)

Úgy vélem, szükséges, és fontos együtt élnünk a technológia adta lehetőségekkel, mi több részt kell vállalnunk fejlesztésükben ahhoz, hogy magunk számára egyre használhatóbbá tegyük. Legalább olyan szinten szükséges ismernünk, hogy saját céljaink eléréséhez segítséget nyújtsanak, kényelmünket, eredményességünket támogassák. Ahhoz, hogy magunk uraljuk a fejlesztéseket, nem elég a lelkesedés, a feltétel nélküli elfogadás és használat, szükséges a kritikus szemlélet, a mellékhatások ismerete is, mert e nélkül a tudás nélkül, valóban mi, emberek fogjuk szolgálni eszközeinket.

A jövő tanulmányozása, jövőperspektívák vizsgálatakor Komenczi fölteszi a kérdést, hogy lehetséges-e egyáltalán a jövő tanulmányozása, „létezhet-e tudományosan megalapozott jövőbe tekintés?” Komenczi szerint a jövőbe látás képessége az ember szimbólum alkotó képességén múlik. (2002, 167. o.)

Az a mód, ahogyan az ember vélekedik a jövőről, befolyásolja annak alakulását.

Amíg az emberiség kora történelmében a jövő befolyásolását a tabuk, a mágiák, a jóslatok segítségében látták, – megítélésem szerint olyan időszak is volt, amikor a csillagok állása jelentette tudományos jövőlátást/formálást - a 20. században a jövőkutatás tudománnyá vált, melynek Komenczi két irányzatát említi meg, a prognosztikát és a futurológiát.

A prognosztika a társadalomban, a tudományban, a technikában megfigyelhető jelenségek közti összefüggések alapján vizsgálja a múltból a jelenen keresztül, a jövőbe vezető fejlődéstendenciákat, a futurológia a jövőbe vezető technikai és társadalmi fejlődés egészét, komplex megközelítéssel tartja szem előtt, és vonzónak mutatja be a felmutatott jövőt.

Komenczi szerint a jelenhez képest a jövőnek négy virtuális tartománya különíthető el, a konstans jövő, mely a változatlanul maradó, vagy a jelenhez képest jelentéktelen változást tartalmaz, a hanyatló jövő, mely a visszafejlődést takar, a folytatódó jövő, ami folyamatos fejlődést jelent, a kreatív, teremtett jövő, ami a legkevésbé prognosztizálható, ez tartogatja számunkra a legtöbb meglepetést. (2002, 167-168.)

A jövő lehetőség és kihívás, ezért természetes, hogy szeretnénk rá felkészülni.

A jövő prognosztizálás gondolatmenetében Komenczi bemutatja Mark Weister (a Xerox egykori főkonstruktőre) 1990-ebn megjelenő jövőképét, melyben a számítógépek fejlesztésének négy korszakát különbözeti meg:

1.) a mainframe korszak – amikor sok felhasználó osztozik egy számítógépen

2.) a személyi számítógépek kora – amikor egy személyhez egy számítógép tartozik

3.) az internetkorszak – amikor a hálózaton keresztül sok géphez lehet hozzáférni

4.) a mindenütt jelenlévő háttérszámítógépek kora – amikor mindenkire sok számítógép jut

Weister úgy véli, hogy a számítógépekkel akkor tudunk természetes könnyedséggel és hatékonysággal élni, ha már nem lesznek a középpontban. A jövőkép a számítógépek különböző formáira is tartalmazott elképzeléseket, miszerint méretük a bélyeg méretétől a fali tábláig terjedően bármilyen lehet, és azt is fogják tudni, hogy hol tartózkodnak, intelligens környezetet alkotnak. Komenczi idézi a Weisteri vízió záró gondolatát is, melyből a következő gondolatot emelném ki: „Az emberi környezetbe illeszkedő, és az embert a maguk gépvilágába mégsem kényszerítő eszközök jóvoltából, a számítástechnika frissítő hatású lesz, akár egy erdei séta”.  (2002, 169. o.)

Komenczi másik előrejelzésként Michael Dertouzos (a MIT Computer Laboratórium igazgatója) jövőképét mutatja be, mely szerint „a rendszer olyan természetességgel szövi át majd a világot, és használata olyan magától értetődő lesz majd, mint az életet éltető oxigéné (…) ez az új kommunikációtechnológiai infrastruktúra a jövő társadalma lés embere számára nélkülözhetetlenné válik.” (2002, 170. o.)

A két bemutatott jövőképet úgy gondolom, ma, 2012-ben nem szükséges kommentálni.

Telefonunk számítógépként is funkcionál, parányi méretű navigációs rendszerek mondják meg pontos koordinátákkal, hogy éppen hol vagyunk, de az okostelefonunkon futó alkalmazás  a barátaink hollétéről is tájékoztat. A föld bármely pontján lévő ismerősünkkel bármikor azonnal kapcsolatba léphetünk és úgy gondolom, és itt nem tudok magamtól elvonatkoztatni, azok, akik hozzászoktunk az internet kényelmi szolgáltatásaihoz, elveszettnek érezzük magunkat nélküle.

2002-ben megjelent írásában Komenczi még mint jövőt tárgyalja a hipertanulást, amely az előre meghatározott, szekvenciális felépítésű, lineáris tananyagokkal szemben, többirányú, szabad választáson alapul,  szemléletesen ábrázolva, hogy a WWW és Hipermédia a Hipertext, a Multimédia és az Internet közös halmazát, melyet a tanulás új hiperrendszerének nevez, és még kérdésesnek látja, hogy a jövőben elfogadottá válik-e a hipertanulás fogalma. A hipertanulás pozitívumainak bemutatása során Papert gondolatát idézi, mely szerint  „ … az új technológiák, mintegy személyes médiumként (personal media) az intellektuális stílusok széles körére terjeszti ki a tanulás lehetőségét” és ez a lehetőség biztosíthatja a személyre szabott tanulást  (2002, 172-174. o.)

Szintén lényeges terület az információs technológiák fejlődésének hatása a papírra helyezett kulturális tartalmakat, ismereteket, tudást gyűjtő és tároló és hozzáférést biztosító intézmények egyikének, a könyvtárnak a sorsa. Pozitívum, hogy elkezdődött és halad előre a dokumentumok digitalizálása.

Komenczi lényegesnek találja az információs társadalom könyvtáraira vonatkozó terminus technicusok értelmezését, ahol az elektronikus könyvtár kifejezés azt jeleni, hogy a könyvtár dokumentumainak elérése és tárolása elektronikusan történik, a digitális könyvtár a dokumentumok feldolgozásának technikájára, az információk kódolásának, tárolásának módjára utal, a virtuális könyvtár az, amelyben interneten keresztül minden, a könyvtárban fellelhető dokumentum hozzáférhető. Valószínűsíthető, ha megvalósul a virtuális könyvtár, maga után vonja a könyvtárosok szerepének módosulását is. Vélhetően a könyvtárosok feladata a könyvtárhasználók irányítása, az információk értékelése és szűrése lesz.(2002, 174-176.)

Ugyanakkor itt is megjelenik a kritikus szemlélet, helyet kapnak a fenntartások, melyekkel magam is egyetértek, azzal együtt, hogy a virtuális könyvtár megvalósulása nagymértékben elősegítené a dokumentumokhoz való hatékony hozzáférést, a hagyományos könyvtárak fennmaradása megítélésem szerint is nagyon fontos, mert kultúraközvetítés eszközeként szükség van a papír alapú dokumentumokra is és olyan helyekre, melyek biztosítják az elmélkedés csendjét, az elmélyültséget.

Összegzésként – úgy gondolom - azt kell látnunk, hogy Komenczi 2002-ben megjelent műveiben leírtak napjainkban, 2012-ben már túlnyomórészt nem a jövő kérdései, hanem a szerző írásánál maradva, a múlt, mely a jelenen keresztül megtartva néhány elemét a jövőbe ível újabb lelkesedést, újabb szkepticizmust, újabb kérdéseket vetve föl.

Ezeknek a kérdéseknek jelentős részét hálózatos tanulással, konnektivista módszerrel, egymástól is tanulva vitatjuk meg, HTML formában megjeleníthető blogbejegyzésként is közzé tesszük, a virtuális térben kellemes, az egyetemi campus modellezett környezetében avatarainkkal megjelenve, párhuzamosan verbális és írásos kommunikáció használatával elemezzük. Az virtuális térben történő találkozás időpontját valahol éppen útközben, okostelefonunk segítségével online formában, vagy közösségi portálon, például a  Facebookon egyeztetjük.

Úgy vélem, a Komenczi által felvetett kérdések, függetlenül attól, hogy már napjaink természetes részét képezik az itt bemutatott jövőperspektívák, megtartották aktualitásukat, az alapgondolat, azaz (újabb) információkritika és (újabb) jövőperspektívák fontosságát.

Felhasznált irodalom:

Komenczi Bertalan (2002): Információkritika, In: Információ és társadalom, Líceum Kiadó, Eger, 159-166. o.

Komenczi Bertalan (2002): Jövőperspektívák, In: Információ és társadalom, Líceum Kiadó, Eger, 167-179. o.

Internethasználat és értékrend

Az internetezés és az értékrend összefüggései Európában

Blogbejegyzésemben Csepeli György - Prazsák Gergő Internetezés és értékek, valamint Az internetezés és értékrend összefüggései Európában című munkája mentén, azt felhasználva keresem az összefüggéseket az internethasználat és értékrend között.

Az értékek, az értékrend képezik azokat a kulturális alapelveket, melyek kifejezik, hogy egy adott társadalomban a társadalom tagjai mit tekintenek értékesnek. Ezek mentén alakítják ki szabályrendszerüket, normáikat, hogy mit tartanak jónak, rossznak, kívánatosnak vagy nem kívánatosnak.  Az értékeknek minősített alapelvek eltérőek lehetnek nemzetenként, társadalmanként, korszakonként, de társadalmi rétegenként is.

Napjainkban az internetnek, a fejlett kommunikációs technológiáknak, eszközöknek köszönhetően megszűntek a határok, és a határok nélküli virtuális (és valós) tér– úgy gondolom – új dimenzióba helyezi az értékek és normák vizsgálatát. Interneten keresztül bárhol legyünk, a világ bármely pontján, ha a technológiai feltételek adottak, a világ bármely pontján tartózkodó személlyel, intézménnyel kapcsolatot tudunk teremteni. Lehetőségünk van beszélgetni, ismerkedni, közösségi/társadalmi életet élni, tanulni, tudást megosztani, ügyeinket intézni.

A valós térben is, az Európai Unión belül megszűntek az országokat egymástól elválasztó határok, de felszámolásuk nem vonta maga után a tényleges egységességet, hiszen a történelmet, a nemzetek európaiságon belüli különbözőségét a határok eltörlése nem írta fölül. A európaiságot feltételezi az egységesen európainak tekintett kultúra, mely az Európát alkotó nemzetek történelmiségébe gyökerezik, tradíciókba, egymáshoz való viszonyulásba, irodalomba, művészetekbe, melyeket nagymértékben befolyásolt az is, hogy melyik ország milyen pozíciót töltött be. Elnyomót, elnyomottat, kizsákmányolót, kizsákmányoltat, győztest vagy vesztest. A kultúrának – szociológiai szempontból is - a normák és értékek különösen fontos elemei. A normák változnak a társadalmak fejlődése során. Annak, hogy egy társadalmi közösség működőképes legyen, tagjainak követniük kell viselkedési szabályokat, normákat, de a társadalomban egymás mellett nagyon sokféle norma érvényesül, és egy adott társadalomban is ellentmondásban lehetnek a normák. Andorka (2006) szerint velejárója a társadalomban megjelenő normák közti ellentmondásnak, hogy előfordulhat, hogy a büntetőjog olyan cselekményeket is büntet, amelyet erkölcsileg nem helytelenít a népesség.

Csepeli-Prazsák az internetezés és értékrend összefüggéseinek vizsgálata során arra a kérdésre kerestek választ, hogy az új infokommunikációs eszközök elterjedése és használata mutat-e valamilyen megfelelést a régről örökölt történelmi és kulturális sajátosságokkal, meghatározottságokkal. Megpróbálták meghatározni Magyarország helyét az „egységesnek elképzelt európai információs térben” (2010, 181. o.) A kutatást jelentőségének vizsgálatakor arra is felhívják a figyelmet, hogy az információs társadalom kutatói közül a digitális szakadék kutatói - akik évről – évre beszámolnak a szakadék szűküléséről - úgy gondolják, hogy a szakadék szűkülésének legfontosabb változója a szélessávú internet elterjedése a társadalom különböző szegmenseiben. A másik kutatócsoport, az internet által teremtett világ kutatói az internethasználók különböző típusainak kialakulására, a hálózatosodásra, a wiki-tudás jellemző vonásaira fókuszálnak
Az internet használatától való tartózkodás oka a Word Internet Projekt keretében folyó kutatások eredményei alapján nem feltétlenül az anyagi szegénység, sokkal inkább a restség, de ok lehet a tájékozatlanság, a technofóbia, az új dolgokkal szembeni közömbösség. (Csepeli-Prazsák 2010, 159. o.)
A szerzők Berger Luckmann (1998) – ra hivatkozva azt mondják, hogy nem tudnak olyan kutatásról, „ami az internethasználat meglétét vagy hiányát magyarázó motivációs lánc döntő fontosságú elemét, a társadalmilag megszerkesztett valóság jelentéseit végső soron meghatározó kognitív elemeket, az értékeket vizsgálná”. (2010, 159. o.) Castells alapján keresik a társadalom internetező és nem internetező tagjainak elhelyezkedését az individualizmus és közösség között. A közösség kultúrája a vallásban, a nemzetben, a területiségben, az etnicitásban, a nemben és a környezetben gyökerezik. Az individualizmus kultúrája foglalja magába a piac által diktált fogyasztói viselkedést, a hálózatba kapcsolt egyének között létrejött új társulási formákat, az egyéni autonómia iránti vágyakozást. (Csepeli-Prazsák 2010, 159. o.)

Úgy gondolják, hogy az internethasználat meghatározója az értékek terében keresendő.

A magyar lakosság kulturális viselkedési mintáit felmérő kérdőívben 30 értéket[1]  soroltak fel.
Az internetezők és nem internetezők rangsorában a haza, a szerelem és a pénz, ahol jelentősebb az eltérés.
A szerelem az internetezőknek fontosabb, ennek magyarázata lehet, hogy az internetezők átlagéletkora alacsonyabb.
A haza esetében a tendencia fordított, míg a pénzt a nem internetezők fontosabbnak tartják, mint az internetezők.
A pénz a nem internetezőknek fontosabb, amit magyaráz, hogy a nem internetezők jóval inkább híján vannak az anyagiaknak, a pénznek, mint az internetezők.

Az elemzés eredményeként öt értékosztály jött létre:

1. Élményértékek
2. Külső érvényesülés      - motivációs ereje külső nyomásból származik, de a külső hatás interiorizálódhat
3. Idealizmus - klasszikus romantikus értékek – ezek kötik össze az egyént a társadalommal
4. Magánélet – család, szeretet, műveltség, jó közérzet
5. Belső érvényesülés

Az értékosztályok szerint képzett csoportok nem azonos módon oszlanak meg az internetezők és nem internetezők körében. A kutatás során kapott értékek azt támasztották alá, hogy az értékrend és internethasználat között szoros összefüggés van.

Értékrend és internethasználat

	Nem internetezők	Internetezők
Önmegvalósítók	48 %	52 %
Idealisták	87 %	13 %
Értékhiányosok	75 %	25 %
Értékgazdagok	45 %	55 %

Csepeli-Prazsák 2010, 164. o.)

Az értékgazdagok és önmegvalósítók csoportjában az internetezők többségben vannak. Ez megerősíti, hogy a nem internetezők táborának jelentős részét a társadalom két külön szegmensében lévők, a minden szempontból deprivált régi szegények és konzervatív régi gazdagok alkotják.

A vizsgált attitűdök:

Autonómia és internetezés

Szabadság és egyenlőség

Individualizmus és etatizmus

Magánbűnök és közbűnök

Tolerancia és társadalmi távolság

Az identitás táguló körei

Tolerancia és társadalmi távolság

A hazai felmérésben az autonómia mérését szolgáló kérdésekre[2], melyről el kellett dönteni, hogy melyikkel ért egyet, a válaszadók többsége inkább az autonómiát hangsúlyozó kérdésekkel értett egyet. A kutatás eredményei az autonómia-felfogás és kor összefüggéseit is tükrözik, minél fiatalabb valaki annál inkább egyetért az autonómiát hangsúlyozó állításokkal.

A politikai ideológiák központi értékeiként vizsgálták a szabadság és egyenlőség és internethasználat összefüggéseit, mely értékek nem hiányozhatnak a modern társadalmakból,  ugyanakkor ellentmondásos viszonyban állnak egymással. A szabadság és az egyenlőség fordított arányban állnak egymással és ez összefüggésben áll az individualizmus és etatizmus nézetrendszer, mint vallott érték kérdéskörével.

Azok, akik a szabadságot tartják fontosabbnak, azok az egyént előrébb helyezik, mint a közösséget. A közösségben az egyéni szabadság korlátozóját látják. Akik az egyenlőséget tartják fontosabbnak, azok a közösséget helyezik előbbre az egyénnel szemben, akiben az közösség jólétét veszélyeztető tényezőt látják. Nietzsche-hez köthető a szabadság, míg Rousseau-hoz köthető az egyenlőség ideológiai álláspont ideáltípusa. (Csepeli-Prazsák 2010, 166. o.)
Az individualista nézetrendszer szerint kívánatos az egyéni felelősségvállalás növelése, a gazdasági szereplők versenye, a vállalatok szabadsága, a magántulajdon arányának növelése az üzleti szférában, nem kívánatos a jövedelmek egyenlősítése.
Az etatista nézetrendszer szerint fokozni kell az állami felelősségvállalást, a vállalatok hatékonyabb ellenőrzését, az állami tulajdon részarányának növelését, a jövedelemkülönbségek csökkentését.
A munkanélküliek munkavállalásával kapcsolatos attitűd, mely szerint válogathasson, és kedve szerint vállaljon munkát, megegyezik az individualista és etatista nézetűek körében.

Az internetezőkre az individualista, míg a nem internetezőkre az etatista állásfoglalás volt jellemző. ( Csepeli-Prazsák 2010, 168-169. o.)

A European Values Study (EVS) nemzetközi kutatási program keretében 2008-2009-ben végzett 1500 fős országos reprezentatív mintán végzett felmérés eredménye azt mutatta, hogy a válaszadók 51 %-a döntött az egyenlőség mellett. Az internethasználók és nem internethasználók körében a megoszlás azt tükrözi, hogy az internetezők 51 %-a a szabadságot választotta a nem internetezők 44 %-val szemben.
A nem internetezők 55  %-a az egyenlőség mellett foglalt állást, míg ez internetezők körében ez az arány 48 % volt. (Csepeli-Prazsák 2010, 166-167. o.)

Magánbűnök és közbűnökhöz fűződő attitűd vizsgálatát azért is találták lényegesnek, mert úgy vélik, „Az egyén önmaga által meghatározott életének tervezése és az államtól való függetlenség akarása mélyrehatóan befolyásolja a társadalom normáihoz való viszonyt, amelyek meghatározzák, hogy a társadalmilag nem jóváhagyott cselekmények sorában mi számít megengedhetőnek mi megengedhetetlen bűnnek.” (Csepeli-Prazsák 2010, 169. o.)
Az autonóm személy számára az erkölcsi konvenció viszonyítási alap, ami csak egy az adott cselekmény megítélésének szempontjai közül, míg az etatista gondolkodás számára az erkölcs forrása a tekintély által alátámasztott konvenció, és ez a cselekmény és cselekvő erkölcsi megítélésének egyedüli forrása. Az etatista gondolkodás szerint az erkölcsi ítéleteket a szabályok betű szerinti értelmezése, a kérlelhetetlenség jellemzi.
Az EVS kérdőívben egy kérdéssorozat, azt firtatta, hogy a felsorolt cselekményeket[3], a megkérdezettek hova helyeznék egy skálán a „mindig megengedhető” és a „soha nem engedhető meg” között. A magánbűnökkel szemben megengedőbb a magyar társadalom.

Az internetezők mind a magánbűnök, mind a közbűnök tekintetében megengedőbbek, mint a nem internetezők

Tolerancia és társadalmi távolság  kérdéskört a szomszédság elfogadásához való attitűddel vizsgálták. Az intoleranciát az internetezők és nem internetezők körében az „idegen csoportokkal” szembeni attitűdre vonatkozó kérdésekkel vizsgálták[4]. A vizsgálat eredményei alapján megállapítható volt, hogy az internetezők toleránsabbak. Az intolerancia egyedül az érzelmileg bizonytalan emberek esetében volt magasabb az internetezők körében.

Az identitás táguló köreire vonatkozóan a lokális, nemzeti és globális identitás köreit különböztették meg. Az internetezők és nem internetezők csoportjában azonos tendenciát mutatva gyengült az odatartozás érzése a lakóhelytől távolodva, de az internetezők körében közelebb került egymáshoz a lokális és a nemzeti identitás és markánsabban jelent meg a globális szempont.

Transzcendencia felmérés kérdései, a kérdezettek hitére[5] vonatkoztak,
A legtöbben Istenben hisznek. A nem internetezők körében gyakoribb a transzcendens erőkbe vetett hit, mint az internetezők körében.

Bizalom és gyanakvás szintén lényeges komponensei a társadalom működésének.
A European Values Study kérdőívben a szociális bizalomra is kereték a választ az egyik rész a bizalomra, a másik a szociális jóindulatra vonatkozott.
A válaszadóknak abban kellett állást foglalni, hogy meg lehet-e bízni a legtöbb emberben, vagy inkább a gyanakvás indokolt. A válaszokból az derült ki, hogy a megkérdezettek többsége bizalmatlan, ugyanakkor az internetezők körében kisebb mértékű a bizalmatlanság, mint a nem internetezők körében. A jóindulatra vonatkozó válaszokból is az az eredmény született, hogy az internetezők kevésbé vélik úgy, hogy ki akarják használni őket, általában nagyobb segítőkészséget feltételeznek az emberekről.

A European Values Study (EVS) nemzetközi kutatási program keretében 2008-2009-ben végzett felmérést követően 20 európai ország adatai jelentek meg. A vizsgált országokban[6] az internethasználatra vonatkozóan a kutatások (3000 fős országos reprezentatív mintán végzett felmérés) azt támasztották alá, hogy a magas iskolai végzettségűek, a fiatalok, az aktív munkavállalók inkább interneteznek, mint az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők és az inaktívak. A lakóhely csak egyes országokba befolyásolja az internethasználatot, és a nemek szerinti eloszlásban egyenlőség mutatkozik.

Az internethasználatban Norvégia, Dánia, Hollandia állnak az első három helyen, a középmezőnyben kis eltérésekkel Svájc, Észtország, Egyesült Királyság, Belgium, Németország, az utolsó három helyen Portugália, Bulgária, Oroszország. Magyarország az alsó és középső mezőny között helyezkedik el.

Az egyes értékek elfogadása vagy elutasítása nagy eltéréseket mutat országonként.

Az etatizmus kutatási eredmények alapján három csoportot képződött, az antietatista-meritokratikus, mely csoportban a legkevésbé várják el az állami beavatkozást és nem tartják elfogadhatatlannak a jövedelmek közti egyenlőtlenségeket. Ez a mentalitás leginkább Dániára jellemző, de ide tartozik Németország, Norvégia, az Egyesült Királyság és Hollandia, bár ezekben az országokban a jövedelmi egyenlőtlenségeket kevésbé fogadják el.

Az etatista-merokratikus csoportba tartoznak: Belgium, Bulgária, Ciprus, Észtország, Lengyelország, Spanyolország és Svájc.

Az etatista-antimerokratikus csoportba tartozik Magyarország, de ide tartozik Finnország, Szlovákia, Svédország, Szlovénia, Franciaország, Portugália is.

Az etatizmus és internethasználat összefüggései vizsgálatának eredményei azt tükrözik, hogy az etatizmus és antietatizmus összefüggést mutat az internethasználattal. Az etatistákra kevésbé jellemző az internethasználat, mint az antietatistákra. Az etatisták ritkábban, az antietatisták gyakrabban használják az internetet.

Munkahelyi autonómia vizsgálatának eredményei alapján a legnagyobb munkahelyi autonómiát Norvégiában, Svédországban, Dániában és Finnországban élvezik, míg a legkevésbé jellemző Magyarországra, Szlovákiára, Bulgáriára, Oroszországra. Csepeli-Prazsák szerint egyes országokban a munkahelyi autonómia mértéke korrelációban áll azzal, hogy mekkora a közpénzekből foglalkoztatottak aránya a teljes foglalkoztatott népességhez képest (2010, 191. o.) A munkahelyi autonómia és internethasználat tekintetében azt állapították meg, hogy Finnország, Norvégia és Svédország kivételével minden ország esetében az internethasználat együtt jár a munkahelyi autonómia szintjével.

Bizalom vizsgálatára vonatkozó kutatási eredmények alapján a leginkább a skandináv országokban bíznak meg az emberek egymásban, míg legkevésbé Bulgáriában. Magyarország a középmezőny alján helyezkedik el a szociális bizalmi index átlagai szerint.

A szociális bizalom és internethasználat összefüggéseinek vizsgálata alapjána  szerzők azt állapították meg, hogy Észtország, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svédország kivételével a szociális bizalom és az internethasználat között szignifikáns összefüggés található.

Azokban az országokban magas az internetet napi rendszerességgel használók aránya, ahol a polgárok magas fokú bizalommal vannak egymás iránt.

Tolerancia mérés során a tolerancia szintjét egyes társadalmakban a szexuális mássággal és az idegenekkel kapcsolatos attitűdökre vonatkozó kérdésekkel mérték.
Mérések eredménye azt mutatta, hogy Svédországban a legmagasabb, míg Magyarországon a legalacsonyabb a tolerancia szintje, de a felső mezőnyben helyezkedik el Svájc, Norvégia, Hollandia, míg az alsóban Magyarország előtt Portugália, Ciprus és Oroszország.
Megállapítható, hogy a kifejezetten alacsony tolerancia-index jellemzi a kelet-európai és dél-európai országokat.
Tolerancia és internethasználat tekintetében is megállapítható, hogy az internetet tani rendszerességgel használók tolerancia-indexe szignifikánsan magasabb, mint az internetet nem használóké.

Egyén és társadalom vonatkozásában  az altruizmus és univerzalizmus valamint az individualizmus és a konformizmus értékrendhez főződő attitűdöket vizsgálták. Mindhárom komponens nagy jelentőséggel bír az egyén és társadalom vonatkozásában.
Az altruizmusban a mások iránti segítőkészség, az együttműködési hajlandóság, a becsületesség jut kifejezésre, az univerzalizmusban pedig az emberek egyenlőségének elismerése. Az individualista értékrendben kap helyet az egyén önérvényesítő hajlama, az önmaga vállalása, a sikervágy, a hedonizmus, a szabad döntés igénye. A konformizmus domináns elemei a konfliktuskerülés, passzív beilleszkedés és kockázatok minimalizálása.

A kutatás alapján értékrendjük szerint három csoport élesen elkülönül egymástól, a cselekvők, a lázadók és a szenvedők csoportja.

A cselekvők önmagukat tartják az értékek hordozóinak, nincs szükségük „külső jóváhagyásra”. Nem jellemző rájuk a konformizmus, de toleránsak és van bennük altruizmus. Ők a polgári társadalom uralkodó helyzetbe került tagjai.

A szenvedők „egyetlen törekvése, hogy kibírják a létezés nyomorúságát” Nem részesültek a munkahelyi autonómiában, konformisták, gyanakvóak, problémáikra a megoldást alapvetően az államtól várják.

A lázadók értékrendjében mindenre a tagadás jelenik meg. Elutasítják az etatizmust, a konformizmust,  nincs bennük bizalom, nem jellemzi őket az altruizmus, a tolerancia, az individualizmus, nem találják helyüket a polgári rendben.

Csepeli-Prazsák szerint azokban a társadalmakban, ahol a cselekvők kisebbségben vannak, a be nem illés érzése elbizonytalanítja őket, ami a „frusztrált szenvedő többség ellenszenvét kiváltva destabilizálja a teljes társadalmat” (2010, 208. o.)

A kutatási eredmények alátámasztják a szerzők hipotézisét, mi szerint az internethasználat és értékrend összefüggésben állnak egymással.

A történelem befolyásolja az értékrendet, ami összefügg az internethasználattal.

Úgy gondolom, hogy valóban létezik a Csepeli-Prazsák szerinti, az internetezők és nem internetezők között húzódó láthatatlan fal.
Az internetezők között nagyobb valószínűséggel találkozunk autonóm, individualista, magán bűnök megítélésében elnézőbb, evilági, poszt-konvencionalista, azonosulási köreit tágra vonó, toleráns és jóhiszemű emberekkel, mint a nem internetezők körében, ahol többen vannak, akik az egyenlősítő államban hisznek, intoleránsabbak, a tekintélyekben inkább megbíznak mint egymásban.

Megítélésem szerint a szerzők által lényeges befolyásoló elemek, - a bizalom és az autonómia - lehetnek azok a közvetítők, melyeken keresztül a nem internetező, de a kultúra iránt egyébként fogékony emberek megtalálják az internetezéshez vezető utat.
És bár az internethasználat kinyitja a világot, de ahogyan a szerzők fogalmaztak,„Az internet nem csodaszer és nem varázseszköz, de arra alkalmas, hogy még gazdagabbá tegye azt, aki gazdag, és esélyt adjon a szegénynek is a gazdagodásra” (Csepeli-Prazsák 2010, 180. o.)

Úgy vélem, az internet lehetőség, mellyel, ha meg tanul élni az egyén, megnyílik előtte a világ.

Felhasznált irodalom:

Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Budapest

Csepeli - Prazsák (2010): Internetezés és értékek, In. Csepeli – Prazsák: Örök visszatérés?  Társadalom az információs korban, Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest

Csepeli - Prazsák (2010): Az internetezés és értékrend összefüggései Európában, In. Csepeli – Prazsák: Örök visszatérés?  Társadalom az információs korban, Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest

---

[1] család, boldogság, szeretet, jó közérzet, anyagi biztonság, jólét, békesség, belső harmónia, szabadság, szerelem, önmaga, humor, műveltség, társadalmi igazságosság, önmegvalósítás, haza, munka, hivatás, szabadidő, kikapcsolódás, pénz, társadalmi megbecsülés, barátok, változatos érdekes élet, bölcsesség, tanulás, karrier, kultúra, utazás, sport, közélet, vallás, hit, politika

[2] Légy független! – Engedelmeskedj; Az ember maga alakítja sorsát -Az ember nem ura saját sorsának

[3] Magánbűnök csoportban: házas férfiként/nőként viszonyt folyatni, a homoszexualitást, elválni, alkalmi szexuális kapcsolatot létesíteni, a prostitúciót. Közbűnök kategóriában: állami juttatásokat jogosulatlanul igénybe venni, csalni az adóval, ha van rá mód, kocsikázásra jogtalanul elvinni más autóját, marihuánát vagy hasist szívni, csúszópénzt elfogadni kötelességének teljesítése során, számla nélkül fizetni az áfa kikerülésére, jegy és bérlet nélkül utazni tömegközlekedési eszközön

[4] A kérdés, hogy „Szomszédnak nem akar…” más fajhoz tartozó embereket, érzelmileg bizonytalan embereket, muzulmánokat, AIDS-eseket, homoszexuálisokat

[5] Istenben (69 %), halál utáni életben (33 %), mennyországban (33 %), pokolban (24 %)

[6] Norvégia, Dánia, Hollandia, Svédország, Finnország, Franciaország, Svájc, Észtország, Egyesült Királyság, Belgium, Németország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, Ciprus, Portugália, Bulgária, Oroszország

Információs társadalom vagy megfigyelési társadalom?

Blogbejegyzésemben Székely Iván (2010) Kukkoló társadalom – avagy van-e még függöny virtuális ablakunkon? írása mentén, a számomra fontos gondolatait bemutatva, az általa írottakra reflektálva, ezáltal meglátásaimmal kiegészítve keresem a választ arra a kérdésre, hogy van-e függöny a virtuális ablakunkon, vagy szükséges-e elhúzni a sötétítőt.

Mindenekelőtt fontosnak találom a szerző bemutatását.

Székely Iván – Társadalmi informatikus, az adatvédelem és az információszabadság multidiszciplináris területeinek nemzetközileg ismert szakértője és kutatója, az OSA Archivum főtanácsadója, a BME docense

A korszerű infokommunikációs technológiák, az internet áldásos, pozitív hatását naponta élvezzük. Életünk részévé vált. A használója számára úgy vélem, önmagamon is tapasztaltam, ideiglenes elérhetetlensége, hiánya komoly problémát jelent. Szerves részévé vált a munkavégzésnek, tájékozódásnak, kapcsolattartásnak, tanulásnak, ügyintézésnek.

Ennek a nagyon jó lehetőségnek vannak árnyoldalai is.

Székely Iván írásának első pár sorát követően Foucault panoptikusságról írott nézetei jutottak eszembe, párhuzamosan Orvwell Nagy Testvérével.

Foucault szerint a panoptikusság a hatalom láthatatlanságát biztosítja, miközben az ellenőrzése alatt álló egyének teljességgel láthatóvá válnak. A hatalom viszonyainak kifinomodásával új utak nyílnak meg az ismeretelméletben, a hatalom hatásai megsokszorozódnak az új ismeretek kialakulásának és felhalmozásának köszönhetően. A hatalom szerint a fegyelem a társadalom alapját, egyensúlyát képezi. Nagy fontosságot tulajdonítanak a fegyelemnek. A 18. század feltalálta a fegyelmezés és a vizsgálat eljárásait (úgy, ahogy a középkor feltalálta a nyomozást) Azt mondja, hogy a nyomozás az empirikus tudományok megalkotásának kezdetleges de alapvető eleme volt.[1] (Foucault, 1990, 306. o.)

Most egy demokratikusnak nevezett korban jött el az, hogy tulajdonképpen teljességgel táthatóak, követhetőek vagyunk a technikai fejlődésnek, azaz az infokommunikációs eszközök használata közbeni már-már természetes transzparenciának köszönhetően.

Nevet kapott ez a társadalom, melyet általában (helyesen vagy helytelenül) információs társadalomnak, vagy tudástársadalomnak szoktunk nevezni, a neve, mely alapul szolgál Székely írásához a „Surveillance society, azaz megfigyelési társadalom, vagy kendőzetlenül kukkoló társadalom” (Székely, 2010, 93. o.)

Székely azt próbálja körbejárni, hogy a kukkoló társadalom kialakulásának milyen okai és következményei vannak, milyen érvek szólnak a megfigyelés mellett, vagy a megfigyelés ellen, milyen válaszok születnek erre a helyzetre, valamit hogyan tudunk ezzel együtt élni.

Székellyel egyetértve magam is úgy gondolom, fontos tisztázni a fogalmakat.

Lényeges, hogy mikor és milyen megfigyelésről beszélünk, ami nem egyenlő az észleléssel.

Társadalomkép szempontjából az emberek megfigyelése – arc nélküli tömegként és azonosítható egyénként egyaránt - lényeges.

Székely felhívja a figyelmet arra, hogy az átláthatóság nem egyenlő a megfigyeléssel, azaz nem beszélhetünk megfigyelésről abban az esetben, ha a megfigyelő tudatában van annak, hogy tevékenysége mások előtt zajlik, és akkor sem, ha valaki a nyilvánosságot vállalja.

Megfigyelésről abban az esetben beszélhetünk, ha „az emberek viselkedésének, tevékenységének, többnyire ismételt vagy rendszeres monitorozásáról van szó” (Székely, 2010. 94. o.)

Megfigyelésnek minősül egy beszélgetés kihallgatása, az e-mailek jogosulatlan elolvasása, telefonbeszélgetés lehallgatása, kommunikációs kapcsolatrendszer feltérképezése, térbeli mozgás követése.

A megfigyelés történhet valós időben de utólagosan, archív adatok felhasználásával is.

Székely a megfigyelés három legfontosabb attribútumaként az információs aszimmetriát, az aktus rejtettségét és nem kontrollálható voltát nevezi meg. (2010. 95. o.)

Ebben a konstellációban az aszimmetria azt jelenti, hogy a megfigyelő többet tud a megfigyeltről, a rejtettség abból adódik, hogy a megfigyelt nem tudja, számára nem látható, hogy mi fog történni a róla szerzett, tárolt adatokkal, nem tudja befolyásolni, a kontrollálhatatlanság abból adódik, hogy a megfigyelt nem tud tiltakozni a megfigyelés ellen, nem tudja kikerülni.

A diktatórikus rendszerben a megfigyelés állami monopólium volt, ma ennek a monopóliumnak része az üzleti szektor is, Székely szavaival élve, „egyetlen Nagy Testvér helyett számos Kis Testvér és Unokatestvér dolgozik már a kamerák mögött, a számítógépközpontokban és az interneten” (2010, 96.)

Amit a megfigyelés sért, az a magánszféra, azaz a „privacy”.

A „privacy” jelenti a magánélete, az „én házam, én váram” nézet magánlakását, és azt, hogy az egyén maga rendelkezik a róla szóló információk fölött.

A magánszféra fontossága összefügg az egyén, mint individuum fontosságával, ezért természetes, hogy másként jelenik meg a keleti és a nyugati kulturális közegben.

Bár Keleten a közösségbe olvadás az elfogadott viselkedés, Székely hangsúlyozza, hogy tévedés lenne azt hinni, hogy ott nem fontos a magánszféra. (2010. 97. o.)

Úgy gondolom, társadalomfilozófiai megközelítésből is lényeges területet feszeget Székely azzal, hogy fölteszi a kérdést, hogy vajon miért korlátozott jelentésű a privacy fogalma a magyar nyelvben, miért nincs rá megfelelő szavunk? A magyarázatot abban látja, hogy a II. világháború előtt még nem jutottunk el a magánszféra feletti önrendelkezés tömeges igényéhez, ezt a jogot nem tekintettük értéknek, a világháborút követő évtizedekben nem volt rá alkalom, a rendszerváltás után ugyan ezek a jogok bekerültek az Alkotmányba, de  ahhoz, hogy a tartalma természetes részévé váljon mindennapi életünkben, hosszú és kiegyensúlyozott társadalmi fejlődésre lenne szükség, és ebben viszont hiányt szenvedünk. (2010. 98. o.)

Bár magam is egyetértek Székely magyarázatával, kiegészíteném azzal, hogy a magyar társadalom, a nyugat-európaihoz viszonyítva, úgy vélem, kevésbé individualista, kevésbé zárkózott, és az infokommunikációs fejlődés révén bekövetkezett megfigyelés problematikáját még csak a társadalom kiesebb szegmense érti, és abból a szegmensből, amely érti, kisebb éli meg úgy, mint valós problémát. 

Székely szerint annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmények és törvények születtek a személyes adatok védelmére és az önrendelkezés jogáról, a korszerű információs-kommunikációs technológia nagyon kikezdte ennek a jognak a gyakorlati érvényesíthetőségét.

Rávilágít arra, hogy az első nagyobb omlást a telefonok elterjedése okozta, melyek mikrofonja önálló életet élt, a szerző szavaival „önálló karriert kezdett” (2010. 99. o.)

Önkéntelenül első gondolatom az volt, hogy amíg Magyarországon még a 90-es években nagy szó volt, ha valaki a lakásában telefonnal rendelkezett, Romániában – a diktatúra alatt – 1970-es években természetes dolognak számított a telefon. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy miért.

Amíg az első lépés az információszerzés volt, a második, az információ feldolgozásáé.

A harmadik szakasz, az, ami ma is tart – a szerző szerint mint omlási szakasz – az internethasználat elterjedése.

Székely szerint „egy egérkattintás nemcsak információt szolgáltat egy megfigyelő automatának, hanem ezt az elemi információt egyedileg elemzik is, és továbbépítik a felhasználó profilját, amihez az érintettnek nincs hozzáférése, befolyása, sőt, amiről legtöbbször tudomása sincs.” (2010, 100. o.)

A szerző néhány költő kérdést idéz, leírása szerint egy adatvédelmi tudatosságot fokozó projekt háttéranyagából (rendelkezésre bocsátotta az URL-t.) Megpróbáltam megnézni a háttéranyagot, megnyitottam a megadott URL: http://www.broad-project.eu/upload/Tudta_e.pdf a   (utolsó megtekintés 2012. 06. 18.) ahol megtalálhatóak a Székely írásában föltett kérdések[2]. (2010, 101. o.)

Tudunk a korszerű megfigyelés eszközeiről, tudjuk, hogy a Google StreatView felvételeket készít, mindenről, a Latitude (People Tracker) térbeli mozgásunkat követi, a kamerák felvételt készítenek, és a Facebook is segít az arcfelismerő rendszerrel az egyén felismerésében.

Számítógépünkre spyware- ek települnek.

A Panopticon helyett a  a szerző szerint ma a „Kriptikon, vagyis a titkos megfigyelőrendszer lehetne a legjobb metafora”  és új jelenségként - melyet a „Periptikon” metaforával illet –megjelentek azok, akik saját akaratból vetik magukat alá a megfigyelésnek. (Székely, 2010. 102. o.)

Napjaink egyik uralkodó jelensége, a Facebookon történő jelenlét, ami az élet természetes, mi több kívánatos részévé vált, és ha valaki nem teszi, akkor kimarad, kiközösítődik, perifériára szorul.

Az internet káros melléhatásaként Székely bemutat néhány jelenséget, a dinamikus árazást[3], az identitáslopást[4], a social sorting[5], ügyfélérték kialakítását[6], a kéretlen e-mailek jelenségét.

A hatalom annak a kezében van, aki az információkkal rendelkezik, befolyásolási képessége megnő, így a gazdasági, társadalmi folyamatokat erősen befolyásolja, meghatározza.

A szerző szerint jó dolog az e-demokrácia, de számolni kell azzal is, hogy alkalmas a diktatórikus rendszerek kiszolgálására is. Ugyanígy két oldala van az e-kereskedelemnek, mely jó dolog, de elősegítheti a szerző szerint a kizsákmányolás elterjedését is. (2010. 103-105. o.)

Az okokat és az érdekeket vizsgálva, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vágyak léteztek, a beteljesülésüket a technológia segíti.

Az okok és érdekek összefüggésrendszerében logikus lehet, hogy az adatok ismeretében érdekelt a politika, a nemzetbiztonság, a közigazgatás, a piac.

Érdekes ördögi körre hívja fel a figyelmünket Székely, miszerint a bűntől, a devianciától, a megfigyelés, a lebukás veszélye tartja vissza az egyént és a megfigyelők is csak azért nem válnak bűnelkövetőkké, mert őket is megfigyelik. Ez az elmélet alapul, ideológiául szolgálhat a kukkoló társadalom kialakulásához. A másik érdekes kérdés, melyet Székely a „modernizmus klasszikus illúziója”-ként definiál, az, hogy a technika megoldja a társadalmi problémákat, vagy a műszaki értelmiség körében kedvelt szemlélet, hogy a „technika semleges”.  (2010. 107-108. o.) Tudományelméleti szemszögből megközelítve a kérdést, magam is úgy gondolom, ahogyan a szerző, hogy a „technika mindig magán viseli kifejlesztőinek, pontosabban megrendelőinek ideológiáját, tükrözi érdekeiket, és ez így van a megfigyelés rendszerével is.” (Székely, 2010. 109. o.)

Erre magyarázatként szolgálhat, hogy az, hogy milyen kutatások, milyen tudományos munkák kapnak megfelelő anyagi támogatást, különböző érdekek befolyásolják, ami, úgy vélem, döntő mértékben van hatással a végtermékre és ennek a publikálására, kommunikálására.

Elgondolkodtató a szerző által az ideális társadalomra vonatkozó vélekedés bemutatása, miszerint az ideális társadalmat mérnökök, informatikusok, informatikai rendszerek irányítják.  A különbség a megnevezésben van, régen kibernetikus, majd összehuzalozott napjainkban digitálisnak nevezzük, mely elképzelés mögött az húzódik meg, hogy a társadalom „nem önmagát megszervező, hanem felülről vezérlendő” (Székely, 2010. 109-110)

Érvelési rendszer tartalma, vezérszavai: költségcsökkentés, versenyelőny, hatékonyság, jóléti szolgáltatások, kényelem, terrorizmus ellenesség, józanész, és mint végső érv, miért baj? Van titkolnivaló?

Tudományos válaszként a kihívásra megjelent egy új tudományág, a Surveillance Studies, azaz megfigyeléstan, mely a megfigyeltség társadalmi hatásait kutatja, technológiai válaszként pedig létrejöttek a PET[7]-ek, a privátszférát erősítő technológiák, melyek megpróbálják megakadályozni a személyes adatok szükségtelen, vagy jogellenes felhasználását.

Végül, van-e szükség virtuális sötétítőre?

Saját vélekedésem, egyáltalán nem tér el a szerzőétől, mondhatni ezt a részt betűről-betűre magam is úgy gondolom, ahogyan Székely írásában olvastam.

Összefoglalva, olyan társadalomban élünk, ahol a modern technika a mindennapi életünk részévé vált, ebben a kényelmünket szolgálja és nem szükséges, nem szabad ettől elzárkózni.

Természetes, hogy mobilt, internetet, bankkártyát használunk, és nincs szükség arra, hogy ezen változtassunk, de nem kell lemondanunk, mi több, inkább föl kell ébresztenünk igényünket a magánéletünk, privát szféránk tiszteletben tartására, sértetlenségére.

Ismernünk kell a technológiában rejlő lehetőségek mellett a mellékhatásait is.

Hacsak nem akarjuk teljességgel kitárni, láthatóvá tenni privát szféránkat, ugyan nincs szükség sötétítőre, de a függönyt be kell húzni.

Zárógondolatként a szerzőt idézem: „ismét meg kell tanulnunk, hogy nem mindent szabad, amit lehet, és nem mindent illik, amit szabad”. (Székely, 2010. 120. o.)

Felhasznált irodalom:

Michel Foucault (1990): Felügyelet és büntetés. Budapest, Gondolat Kiadó

Székely Iván (2010) Kukkoló társadalom – avagy van-e még függöny virtuális ablakunkon?  In: Talyigás Judit  (szerk.) Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében

---

[1] részletesebben: a Felügyelet és büntetés c. műről:
http://szakacseniko.wordpress.com/2012/05/13/tarsadalom-filozofiai-megkozelitesbol-foucault-on-keresztul/

[2] „Tudta-e...”

– hogy a weblapokon webpoloskák vannak, amelyek megfigyelik, hogy mikor, mit

néz?

– hogy a böngészési szokásaitól függően más hirdetések jelenhetnek meg a

képernyőjén, mint az enyémen?

– hogy elemzik, hogy mennyire hajlandó vásárolni, és ezért más-más árat fizethet

az interneten?

– hogy ha „értéktelen” ügyfél, akkor sosem juthat élő ügyfélszolgálatoshoz,

hallgathatja az automatát?

– hogy az összes e-mailes és mobiltelefonos kapcsolatát legalább fél évig rögzíti a

szolgáltatója?

– hogy a Google minden e-mailjét, dokumentumát, fényképét, videóját elemzi?

– hogy a mobiltelefonok, a műholdak és már a Google is pontosan követik, hol,

kivel jár éppen?

– hogy az élete már valójában attól függ, hogy mi van Önről „a gépben”?

– hogy az ingyenes szolgáltatások ára az Ön személyiségének eladása?

– hogy ha nem figyel oda, végképp kicsúszik a kezéből a sorsa, karrierje,

kapcsolatai irányítása?

[3] Tevékenységünknek, vásárlási szokásaink megfigyelését követő egyéni árazás

[4] valódi összetartozó adataink eltulajdonítása tranzakciók lebonyolításához

[5] társadalmi osztályozás adataink, megfigyelt tevékenységeink segítségével

[6] a szolgáltatásoknak az adatok alapján történő nyújtása

[7] anonim böngészők, webpoloska irtók, profilgátolók, anonim remailerek, adatvédelmi, bizalmi védjegyek, cookie-irtók, spyware-irtók, stb