Internethasználat és értékrend

Az internetezés és az értékrend összefüggései Európában

Blogbejegyzésemben Csepeli György - Prazsák Gergő Internetezés és értékek, valamint Az internetezés és értékrend összefüggései Európában című munkája mentén, azt felhasználva keresem az összefüggéseket az internethasználat és értékrend között.

Az értékek, az értékrend képezik azokat a kulturális alapelveket, melyek kifejezik, hogy egy adott társadalomban a társadalom tagjai mit tekintenek értékesnek. Ezek mentén alakítják ki szabályrendszerüket, normáikat, hogy mit tartanak jónak, rossznak, kívánatosnak vagy nem kívánatosnak.  Az értékeknek minősített alapelvek eltérőek lehetnek nemzetenként, társadalmanként, korszakonként, de társadalmi rétegenként is.

Napjainkban az internetnek, a fejlett kommunikációs technológiáknak, eszközöknek köszönhetően megszűntek a határok, és a határok nélküli virtuális (és valós) tér– úgy gondolom – új dimenzióba helyezi az értékek és normák vizsgálatát. Interneten keresztül bárhol legyünk, a világ bármely pontján, ha a technológiai feltételek adottak, a világ bármely pontján tartózkodó személlyel, intézménnyel kapcsolatot tudunk teremteni. Lehetőségünk van beszélgetni, ismerkedni, közösségi/társadalmi életet élni, tanulni, tudást megosztani, ügyeinket intézni.

A valós térben is, az Európai Unión belül megszűntek az országokat egymástól elválasztó határok, de felszámolásuk nem vonta maga után a tényleges egységességet, hiszen a történelmet, a nemzetek európaiságon belüli különbözőségét a határok eltörlése nem írta fölül. A európaiságot feltételezi az egységesen európainak tekintett kultúra, mely az Európát alkotó nemzetek történelmiségébe gyökerezik, tradíciókba, egymáshoz való viszonyulásba, irodalomba, művészetekbe, melyeket nagymértékben befolyásolt az is, hogy melyik ország milyen pozíciót töltött be. Elnyomót, elnyomottat, kizsákmányolót, kizsákmányoltat, győztest vagy vesztest. A kultúrának – szociológiai szempontból is - a normák és értékek különösen fontos elemei. A normák változnak a társadalmak fejlődése során. Annak, hogy egy társadalmi közösség működőképes legyen, tagjainak követniük kell viselkedési szabályokat, normákat, de a társadalomban egymás mellett nagyon sokféle norma érvényesül, és egy adott társadalomban is ellentmondásban lehetnek a normák. Andorka (2006) szerint velejárója a társadalomban megjelenő normák közti ellentmondásnak, hogy előfordulhat, hogy a büntetőjog olyan cselekményeket is büntet, amelyet erkölcsileg nem helytelenít a népesség.

Csepeli-Prazsák az internetezés és értékrend összefüggéseinek vizsgálata során arra a kérdésre kerestek választ, hogy az új infokommunikációs eszközök elterjedése és használata mutat-e valamilyen megfelelést a régről örökölt történelmi és kulturális sajátosságokkal, meghatározottságokkal. Megpróbálták meghatározni Magyarország helyét az „egységesnek elképzelt európai információs térben” (2010, 181. o.) A kutatást jelentőségének vizsgálatakor arra is felhívják a figyelmet, hogy az információs társadalom kutatói közül a digitális szakadék kutatói - akik évről – évre beszámolnak a szakadék szűküléséről - úgy gondolják, hogy a szakadék szűkülésének legfontosabb változója a szélessávú internet elterjedése a társadalom különböző szegmenseiben. A másik kutatócsoport, az internet által teremtett világ kutatói az internethasználók különböző típusainak kialakulására, a hálózatosodásra, a wiki-tudás jellemző vonásaira fókuszálnak
Az internet használatától való tartózkodás oka a Word Internet Projekt keretében folyó kutatások eredményei alapján nem feltétlenül az anyagi szegénység, sokkal inkább a restség, de ok lehet a tájékozatlanság, a technofóbia, az új dolgokkal szembeni közömbösség. (Csepeli-Prazsák 2010, 159. o.)
A szerzők Berger Luckmann (1998) – ra hivatkozva azt mondják, hogy nem tudnak olyan kutatásról, „ami az internethasználat meglétét vagy hiányát magyarázó motivációs lánc döntő fontosságú elemét, a társadalmilag megszerkesztett valóság jelentéseit végső soron meghatározó kognitív elemeket, az értékeket vizsgálná”. (2010, 159. o.) Castells alapján keresik a társadalom internetező és nem internetező tagjainak elhelyezkedését az individualizmus és közösség között. A közösség kultúrája a vallásban, a nemzetben, a területiségben, az etnicitásban, a nemben és a környezetben gyökerezik. Az individualizmus kultúrája foglalja magába a piac által diktált fogyasztói viselkedést, a hálózatba kapcsolt egyének között létrejött új társulási formákat, az egyéni autonómia iránti vágyakozást. (Csepeli-Prazsák 2010, 159. o.)

Úgy gondolják, hogy az internethasználat meghatározója az értékek terében keresendő.

A magyar lakosság kulturális viselkedési mintáit felmérő kérdőívben 30 értéket[1]  soroltak fel.
Az internetezők és nem internetezők rangsorában a haza, a szerelem és a pénz, ahol jelentősebb az eltérés.
A szerelem az internetezőknek fontosabb, ennek magyarázata lehet, hogy az internetezők átlagéletkora alacsonyabb.
A haza esetében a tendencia fordított, míg a pénzt a nem internetezők fontosabbnak tartják, mint az internetezők.
A pénz a nem internetezőknek fontosabb, amit magyaráz, hogy a nem internetezők jóval inkább híján vannak az anyagiaknak, a pénznek, mint az internetezők.

Az elemzés eredményeként öt értékosztály jött létre:

1. Élményértékek
2. Külső érvényesülés      - motivációs ereje külső nyomásból származik, de a külső hatás interiorizálódhat
3. Idealizmus - klasszikus romantikus értékek – ezek kötik össze az egyént a társadalommal
4. Magánélet – család, szeretet, műveltség, jó közérzet
5. Belső érvényesülés

Az értékosztályok szerint képzett csoportok nem azonos módon oszlanak meg az internetezők és nem internetezők körében. A kutatás során kapott értékek azt támasztották alá, hogy az értékrend és internethasználat között szoros összefüggés van.

Értékrend és internethasználat

	Nem internetezők	Internetezők
Önmegvalósítók	48 %	52 %
Idealisták	87 %	13 %
Értékhiányosok	75 %	25 %
Értékgazdagok	45 %	55 %

Csepeli-Prazsák 2010, 164. o.)

Az értékgazdagok és önmegvalósítók csoportjában az internetezők többségben vannak. Ez megerősíti, hogy a nem internetezők táborának jelentős részét a társadalom két külön szegmensében lévők, a minden szempontból deprivált régi szegények és konzervatív régi gazdagok alkotják.

A vizsgált attitűdök:

Autonómia és internetezés

Szabadság és egyenlőség

Individualizmus és etatizmus

Magánbűnök és közbűnök

Tolerancia és társadalmi távolság

Az identitás táguló körei

Tolerancia és társadalmi távolság

A hazai felmérésben az autonómia mérését szolgáló kérdésekre[2], melyről el kellett dönteni, hogy melyikkel ért egyet, a válaszadók többsége inkább az autonómiát hangsúlyozó kérdésekkel értett egyet. A kutatás eredményei az autonómia-felfogás és kor összefüggéseit is tükrözik, minél fiatalabb valaki annál inkább egyetért az autonómiát hangsúlyozó állításokkal.

A politikai ideológiák központi értékeiként vizsgálták a szabadság és egyenlőség és internethasználat összefüggéseit, mely értékek nem hiányozhatnak a modern társadalmakból,  ugyanakkor ellentmondásos viszonyban állnak egymással. A szabadság és az egyenlőség fordított arányban állnak egymással és ez összefüggésben áll az individualizmus és etatizmus nézetrendszer, mint vallott érték kérdéskörével.

Azok, akik a szabadságot tartják fontosabbnak, azok az egyént előrébb helyezik, mint a közösséget. A közösségben az egyéni szabadság korlátozóját látják. Akik az egyenlőséget tartják fontosabbnak, azok a közösséget helyezik előbbre az egyénnel szemben, akiben az közösség jólétét veszélyeztető tényezőt látják. Nietzsche-hez köthető a szabadság, míg Rousseau-hoz köthető az egyenlőség ideológiai álláspont ideáltípusa. (Csepeli-Prazsák 2010, 166. o.)
Az individualista nézetrendszer szerint kívánatos az egyéni felelősségvállalás növelése, a gazdasági szereplők versenye, a vállalatok szabadsága, a magántulajdon arányának növelése az üzleti szférában, nem kívánatos a jövedelmek egyenlősítése.
Az etatista nézetrendszer szerint fokozni kell az állami felelősségvállalást, a vállalatok hatékonyabb ellenőrzését, az állami tulajdon részarányának növelését, a jövedelemkülönbségek csökkentését.
A munkanélküliek munkavállalásával kapcsolatos attitűd, mely szerint válogathasson, és kedve szerint vállaljon munkát, megegyezik az individualista és etatista nézetűek körében.

Az internetezőkre az individualista, míg a nem internetezőkre az etatista állásfoglalás volt jellemző. ( Csepeli-Prazsák 2010, 168-169. o.)

A European Values Study (EVS) nemzetközi kutatási program keretében 2008-2009-ben végzett 1500 fős országos reprezentatív mintán végzett felmérés eredménye azt mutatta, hogy a válaszadók 51 %-a döntött az egyenlőség mellett. Az internethasználók és nem internethasználók körében a megoszlás azt tükrözi, hogy az internetezők 51 %-a a szabadságot választotta a nem internetezők 44 %-val szemben.
A nem internetezők 55  %-a az egyenlőség mellett foglalt állást, míg ez internetezők körében ez az arány 48 % volt. (Csepeli-Prazsák 2010, 166-167. o.)

Magánbűnök és közbűnökhöz fűződő attitűd vizsgálatát azért is találták lényegesnek, mert úgy vélik, „Az egyén önmaga által meghatározott életének tervezése és az államtól való függetlenség akarása mélyrehatóan befolyásolja a társadalom normáihoz való viszonyt, amelyek meghatározzák, hogy a társadalmilag nem jóváhagyott cselekmények sorában mi számít megengedhetőnek mi megengedhetetlen bűnnek.” (Csepeli-Prazsák 2010, 169. o.)
Az autonóm személy számára az erkölcsi konvenció viszonyítási alap, ami csak egy az adott cselekmény megítélésének szempontjai közül, míg az etatista gondolkodás számára az erkölcs forrása a tekintély által alátámasztott konvenció, és ez a cselekmény és cselekvő erkölcsi megítélésének egyedüli forrása. Az etatista gondolkodás szerint az erkölcsi ítéleteket a szabályok betű szerinti értelmezése, a kérlelhetetlenség jellemzi.
Az EVS kérdőívben egy kérdéssorozat, azt firtatta, hogy a felsorolt cselekményeket[3], a megkérdezettek hova helyeznék egy skálán a „mindig megengedhető” és a „soha nem engedhető meg” között. A magánbűnökkel szemben megengedőbb a magyar társadalom.

Az internetezők mind a magánbűnök, mind a közbűnök tekintetében megengedőbbek, mint a nem internetezők

Tolerancia és társadalmi távolság  kérdéskört a szomszédság elfogadásához való attitűddel vizsgálták. Az intoleranciát az internetezők és nem internetezők körében az „idegen csoportokkal” szembeni attitűdre vonatkozó kérdésekkel vizsgálták[4]. A vizsgálat eredményei alapján megállapítható volt, hogy az internetezők toleránsabbak. Az intolerancia egyedül az érzelmileg bizonytalan emberek esetében volt magasabb az internetezők körében.

Az identitás táguló köreire vonatkozóan a lokális, nemzeti és globális identitás köreit különböztették meg. Az internetezők és nem internetezők csoportjában azonos tendenciát mutatva gyengült az odatartozás érzése a lakóhelytől távolodva, de az internetezők körében közelebb került egymáshoz a lokális és a nemzeti identitás és markánsabban jelent meg a globális szempont.

Transzcendencia felmérés kérdései, a kérdezettek hitére[5] vonatkoztak,
A legtöbben Istenben hisznek. A nem internetezők körében gyakoribb a transzcendens erőkbe vetett hit, mint az internetezők körében.

Bizalom és gyanakvás szintén lényeges komponensei a társadalom működésének.
A European Values Study kérdőívben a szociális bizalomra is kereték a választ az egyik rész a bizalomra, a másik a szociális jóindulatra vonatkozott.
A válaszadóknak abban kellett állást foglalni, hogy meg lehet-e bízni a legtöbb emberben, vagy inkább a gyanakvás indokolt. A válaszokból az derült ki, hogy a megkérdezettek többsége bizalmatlan, ugyanakkor az internetezők körében kisebb mértékű a bizalmatlanság, mint a nem internetezők körében. A jóindulatra vonatkozó válaszokból is az az eredmény született, hogy az internetezők kevésbé vélik úgy, hogy ki akarják használni őket, általában nagyobb segítőkészséget feltételeznek az emberekről.

A European Values Study (EVS) nemzetközi kutatási program keretében 2008-2009-ben végzett felmérést követően 20 európai ország adatai jelentek meg. A vizsgált országokban[6] az internethasználatra vonatkozóan a kutatások (3000 fős országos reprezentatív mintán végzett felmérés) azt támasztották alá, hogy a magas iskolai végzettségűek, a fiatalok, az aktív munkavállalók inkább interneteznek, mint az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők és az inaktívak. A lakóhely csak egyes országokba befolyásolja az internethasználatot, és a nemek szerinti eloszlásban egyenlőség mutatkozik.

Az internethasználatban Norvégia, Dánia, Hollandia állnak az első három helyen, a középmezőnyben kis eltérésekkel Svájc, Észtország, Egyesült Királyság, Belgium, Németország, az utolsó három helyen Portugália, Bulgária, Oroszország. Magyarország az alsó és középső mezőny között helyezkedik el.

Az egyes értékek elfogadása vagy elutasítása nagy eltéréseket mutat országonként.

Az etatizmus kutatási eredmények alapján három csoportot képződött, az antietatista-meritokratikus, mely csoportban a legkevésbé várják el az állami beavatkozást és nem tartják elfogadhatatlannak a jövedelmek közti egyenlőtlenségeket. Ez a mentalitás leginkább Dániára jellemző, de ide tartozik Németország, Norvégia, az Egyesült Királyság és Hollandia, bár ezekben az országokban a jövedelmi egyenlőtlenségeket kevésbé fogadják el.

Az etatista-merokratikus csoportba tartoznak: Belgium, Bulgária, Ciprus, Észtország, Lengyelország, Spanyolország és Svájc.

Az etatista-antimerokratikus csoportba tartozik Magyarország, de ide tartozik Finnország, Szlovákia, Svédország, Szlovénia, Franciaország, Portugália is.

Az etatizmus és internethasználat összefüggései vizsgálatának eredményei azt tükrözik, hogy az etatizmus és antietatizmus összefüggést mutat az internethasználattal. Az etatistákra kevésbé jellemző az internethasználat, mint az antietatistákra. Az etatisták ritkábban, az antietatisták gyakrabban használják az internetet.

Munkahelyi autonómia vizsgálatának eredményei alapján a legnagyobb munkahelyi autonómiát Norvégiában, Svédországban, Dániában és Finnországban élvezik, míg a legkevésbé jellemző Magyarországra, Szlovákiára, Bulgáriára, Oroszországra. Csepeli-Prazsák szerint egyes országokban a munkahelyi autonómia mértéke korrelációban áll azzal, hogy mekkora a közpénzekből foglalkoztatottak aránya a teljes foglalkoztatott népességhez képest (2010, 191. o.) A munkahelyi autonómia és internethasználat tekintetében azt állapították meg, hogy Finnország, Norvégia és Svédország kivételével minden ország esetében az internethasználat együtt jár a munkahelyi autonómia szintjével.

Bizalom vizsgálatára vonatkozó kutatási eredmények alapján a leginkább a skandináv országokban bíznak meg az emberek egymásban, míg legkevésbé Bulgáriában. Magyarország a középmezőny alján helyezkedik el a szociális bizalmi index átlagai szerint.

A szociális bizalom és internethasználat összefüggéseinek vizsgálata alapjána  szerzők azt állapították meg, hogy Észtország, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svédország kivételével a szociális bizalom és az internethasználat között szignifikáns összefüggés található.

Azokban az országokban magas az internetet napi rendszerességgel használók aránya, ahol a polgárok magas fokú bizalommal vannak egymás iránt.

Tolerancia mérés során a tolerancia szintjét egyes társadalmakban a szexuális mássággal és az idegenekkel kapcsolatos attitűdökre vonatkozó kérdésekkel mérték.
Mérések eredménye azt mutatta, hogy Svédországban a legmagasabb, míg Magyarországon a legalacsonyabb a tolerancia szintje, de a felső mezőnyben helyezkedik el Svájc, Norvégia, Hollandia, míg az alsóban Magyarország előtt Portugália, Ciprus és Oroszország.
Megállapítható, hogy a kifejezetten alacsony tolerancia-index jellemzi a kelet-európai és dél-európai országokat.
Tolerancia és internethasználat tekintetében is megállapítható, hogy az internetet tani rendszerességgel használók tolerancia-indexe szignifikánsan magasabb, mint az internetet nem használóké.

Egyén és társadalom vonatkozásában  az altruizmus és univerzalizmus valamint az individualizmus és a konformizmus értékrendhez főződő attitűdöket vizsgálták. Mindhárom komponens nagy jelentőséggel bír az egyén és társadalom vonatkozásában.
Az altruizmusban a mások iránti segítőkészség, az együttműködési hajlandóság, a becsületesség jut kifejezésre, az univerzalizmusban pedig az emberek egyenlőségének elismerése. Az individualista értékrendben kap helyet az egyén önérvényesítő hajlama, az önmaga vállalása, a sikervágy, a hedonizmus, a szabad döntés igénye. A konformizmus domináns elemei a konfliktuskerülés, passzív beilleszkedés és kockázatok minimalizálása.

A kutatás alapján értékrendjük szerint három csoport élesen elkülönül egymástól, a cselekvők, a lázadók és a szenvedők csoportja.

A cselekvők önmagukat tartják az értékek hordozóinak, nincs szükségük „külső jóváhagyásra”. Nem jellemző rájuk a konformizmus, de toleránsak és van bennük altruizmus. Ők a polgári társadalom uralkodó helyzetbe került tagjai.

A szenvedők „egyetlen törekvése, hogy kibírják a létezés nyomorúságát” Nem részesültek a munkahelyi autonómiában, konformisták, gyanakvóak, problémáikra a megoldást alapvetően az államtól várják.

A lázadók értékrendjében mindenre a tagadás jelenik meg. Elutasítják az etatizmust, a konformizmust,  nincs bennük bizalom, nem jellemzi őket az altruizmus, a tolerancia, az individualizmus, nem találják helyüket a polgári rendben.

Csepeli-Prazsák szerint azokban a társadalmakban, ahol a cselekvők kisebbségben vannak, a be nem illés érzése elbizonytalanítja őket, ami a „frusztrált szenvedő többség ellenszenvét kiváltva destabilizálja a teljes társadalmat” (2010, 208. o.)

A kutatási eredmények alátámasztják a szerzők hipotézisét, mi szerint az internethasználat és értékrend összefüggésben állnak egymással.

A történelem befolyásolja az értékrendet, ami összefügg az internethasználattal.

Úgy gondolom, hogy valóban létezik a Csepeli-Prazsák szerinti, az internetezők és nem internetezők között húzódó láthatatlan fal.
Az internetezők között nagyobb valószínűséggel találkozunk autonóm, individualista, magán bűnök megítélésében elnézőbb, evilági, poszt-konvencionalista, azonosulási köreit tágra vonó, toleráns és jóhiszemű emberekkel, mint a nem internetezők körében, ahol többen vannak, akik az egyenlősítő államban hisznek, intoleránsabbak, a tekintélyekben inkább megbíznak mint egymásban.

Megítélésem szerint a szerzők által lényeges befolyásoló elemek, - a bizalom és az autonómia - lehetnek azok a közvetítők, melyeken keresztül a nem internetező, de a kultúra iránt egyébként fogékony emberek megtalálják az internetezéshez vezető utat.
És bár az internethasználat kinyitja a világot, de ahogyan a szerzők fogalmaztak,„Az internet nem csodaszer és nem varázseszköz, de arra alkalmas, hogy még gazdagabbá tegye azt, aki gazdag, és esélyt adjon a szegénynek is a gazdagodásra” (Csepeli-Prazsák 2010, 180. o.)

Úgy vélem, az internet lehetőség, mellyel, ha meg tanul élni az egyén, megnyílik előtte a világ.

Felhasznált irodalom:

Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Budapest

Csepeli - Prazsák (2010): Internetezés és értékek, In. Csepeli – Prazsák: Örök visszatérés?  Társadalom az információs korban, Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest

Csepeli - Prazsák (2010): Az internetezés és értékrend összefüggései Európában, In. Csepeli – Prazsák: Örök visszatérés?  Társadalom az információs korban, Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest

---

[1] család, boldogság, szeretet, jó közérzet, anyagi biztonság, jólét, békesség, belső harmónia, szabadság, szerelem, önmaga, humor, műveltség, társadalmi igazságosság, önmegvalósítás, haza, munka, hivatás, szabadidő, kikapcsolódás, pénz, társadalmi megbecsülés, barátok, változatos érdekes élet, bölcsesség, tanulás, karrier, kultúra, utazás, sport, közélet, vallás, hit, politika

[2] Légy független! – Engedelmeskedj; Az ember maga alakítja sorsát -Az ember nem ura saját sorsának

[3] Magánbűnök csoportban: házas férfiként/nőként viszonyt folyatni, a homoszexualitást, elválni, alkalmi szexuális kapcsolatot létesíteni, a prostitúciót. Közbűnök kategóriában: állami juttatásokat jogosulatlanul igénybe venni, csalni az adóval, ha van rá mód, kocsikázásra jogtalanul elvinni más autóját, marihuánát vagy hasist szívni, csúszópénzt elfogadni kötelességének teljesítése során, számla nélkül fizetni az áfa kikerülésére, jegy és bérlet nélkül utazni tömegközlekedési eszközön

[4] A kérdés, hogy „Szomszédnak nem akar…” más fajhoz tartozó embereket, érzelmileg bizonytalan embereket, muzulmánokat, AIDS-eseket, homoszexuálisokat

[5] Istenben (69 %), halál utáni életben (33 %), mennyországban (33 %), pokolban (24 %)

[6] Norvégia, Dánia, Hollandia, Svédország, Finnország, Franciaország, Svájc, Észtország, Egyesült Királyság, Belgium, Németország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, Ciprus, Portugália, Bulgária, Oroszország

Információs társadalom vagy megfigyelési társadalom?

Blogbejegyzésemben Székely Iván (2010) Kukkoló társadalom – avagy van-e még függöny virtuális ablakunkon? írása mentén, a számomra fontos gondolatait bemutatva, az általa írottakra reflektálva, ezáltal meglátásaimmal kiegészítve keresem a választ arra a kérdésre, hogy van-e függöny a virtuális ablakunkon, vagy szükséges-e elhúzni a sötétítőt.

Mindenekelőtt fontosnak találom a szerző bemutatását.

Székely Iván – Társadalmi informatikus, az adatvédelem és az információszabadság multidiszciplináris területeinek nemzetközileg ismert szakértője és kutatója, az OSA Archivum főtanácsadója, a BME docense

A korszerű infokommunikációs technológiák, az internet áldásos, pozitív hatását naponta élvezzük. Életünk részévé vált. A használója számára úgy vélem, önmagamon is tapasztaltam, ideiglenes elérhetetlensége, hiánya komoly problémát jelent. Szerves részévé vált a munkavégzésnek, tájékozódásnak, kapcsolattartásnak, tanulásnak, ügyintézésnek.

Ennek a nagyon jó lehetőségnek vannak árnyoldalai is.

Székely Iván írásának első pár sorát követően Foucault panoptikusságról írott nézetei jutottak eszembe, párhuzamosan Orvwell Nagy Testvérével.

Foucault szerint a panoptikusság a hatalom láthatatlanságát biztosítja, miközben az ellenőrzése alatt álló egyének teljességgel láthatóvá válnak. A hatalom viszonyainak kifinomodásával új utak nyílnak meg az ismeretelméletben, a hatalom hatásai megsokszorozódnak az új ismeretek kialakulásának és felhalmozásának köszönhetően. A hatalom szerint a fegyelem a társadalom alapját, egyensúlyát képezi. Nagy fontosságot tulajdonítanak a fegyelemnek. A 18. század feltalálta a fegyelmezés és a vizsgálat eljárásait (úgy, ahogy a középkor feltalálta a nyomozást) Azt mondja, hogy a nyomozás az empirikus tudományok megalkotásának kezdetleges de alapvető eleme volt.[1] (Foucault, 1990, 306. o.)

Most egy demokratikusnak nevezett korban jött el az, hogy tulajdonképpen teljességgel táthatóak, követhetőek vagyunk a technikai fejlődésnek, azaz az infokommunikációs eszközök használata közbeni már-már természetes transzparenciának köszönhetően.

Nevet kapott ez a társadalom, melyet általában (helyesen vagy helytelenül) információs társadalomnak, vagy tudástársadalomnak szoktunk nevezni, a neve, mely alapul szolgál Székely írásához a „Surveillance society, azaz megfigyelési társadalom, vagy kendőzetlenül kukkoló társadalom” (Székely, 2010, 93. o.)

Székely azt próbálja körbejárni, hogy a kukkoló társadalom kialakulásának milyen okai és következményei vannak, milyen érvek szólnak a megfigyelés mellett, vagy a megfigyelés ellen, milyen válaszok születnek erre a helyzetre, valamit hogyan tudunk ezzel együtt élni.

Székellyel egyetértve magam is úgy gondolom, fontos tisztázni a fogalmakat.

Lényeges, hogy mikor és milyen megfigyelésről beszélünk, ami nem egyenlő az észleléssel.

Társadalomkép szempontjából az emberek megfigyelése – arc nélküli tömegként és azonosítható egyénként egyaránt - lényeges.

Székely felhívja a figyelmet arra, hogy az átláthatóság nem egyenlő a megfigyeléssel, azaz nem beszélhetünk megfigyelésről abban az esetben, ha a megfigyelő tudatában van annak, hogy tevékenysége mások előtt zajlik, és akkor sem, ha valaki a nyilvánosságot vállalja.

Megfigyelésről abban az esetben beszélhetünk, ha „az emberek viselkedésének, tevékenységének, többnyire ismételt vagy rendszeres monitorozásáról van szó” (Székely, 2010. 94. o.)

Megfigyelésnek minősül egy beszélgetés kihallgatása, az e-mailek jogosulatlan elolvasása, telefonbeszélgetés lehallgatása, kommunikációs kapcsolatrendszer feltérképezése, térbeli mozgás követése.

A megfigyelés történhet valós időben de utólagosan, archív adatok felhasználásával is.

Székely a megfigyelés három legfontosabb attribútumaként az információs aszimmetriát, az aktus rejtettségét és nem kontrollálható voltát nevezi meg. (2010. 95. o.)

Ebben a konstellációban az aszimmetria azt jelenti, hogy a megfigyelő többet tud a megfigyeltről, a rejtettség abból adódik, hogy a megfigyelt nem tudja, számára nem látható, hogy mi fog történni a róla szerzett, tárolt adatokkal, nem tudja befolyásolni, a kontrollálhatatlanság abból adódik, hogy a megfigyelt nem tud tiltakozni a megfigyelés ellen, nem tudja kikerülni.

A diktatórikus rendszerben a megfigyelés állami monopólium volt, ma ennek a monopóliumnak része az üzleti szektor is, Székely szavaival élve, „egyetlen Nagy Testvér helyett számos Kis Testvér és Unokatestvér dolgozik már a kamerák mögött, a számítógépközpontokban és az interneten” (2010, 96.)

Amit a megfigyelés sért, az a magánszféra, azaz a „privacy”.

A „privacy” jelenti a magánélete, az „én házam, én váram” nézet magánlakását, és azt, hogy az egyén maga rendelkezik a róla szóló információk fölött.

A magánszféra fontossága összefügg az egyén, mint individuum fontosságával, ezért természetes, hogy másként jelenik meg a keleti és a nyugati kulturális közegben.

Bár Keleten a közösségbe olvadás az elfogadott viselkedés, Székely hangsúlyozza, hogy tévedés lenne azt hinni, hogy ott nem fontos a magánszféra. (2010. 97. o.)

Úgy gondolom, társadalomfilozófiai megközelítésből is lényeges területet feszeget Székely azzal, hogy fölteszi a kérdést, hogy vajon miért korlátozott jelentésű a privacy fogalma a magyar nyelvben, miért nincs rá megfelelő szavunk? A magyarázatot abban látja, hogy a II. világháború előtt még nem jutottunk el a magánszféra feletti önrendelkezés tömeges igényéhez, ezt a jogot nem tekintettük értéknek, a világháborút követő évtizedekben nem volt rá alkalom, a rendszerváltás után ugyan ezek a jogok bekerültek az Alkotmányba, de  ahhoz, hogy a tartalma természetes részévé váljon mindennapi életünkben, hosszú és kiegyensúlyozott társadalmi fejlődésre lenne szükség, és ebben viszont hiányt szenvedünk. (2010. 98. o.)

Bár magam is egyetértek Székely magyarázatával, kiegészíteném azzal, hogy a magyar társadalom, a nyugat-európaihoz viszonyítva, úgy vélem, kevésbé individualista, kevésbé zárkózott, és az infokommunikációs fejlődés révén bekövetkezett megfigyelés problematikáját még csak a társadalom kiesebb szegmense érti, és abból a szegmensből, amely érti, kisebb éli meg úgy, mint valós problémát. 

Székely szerint annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmények és törvények születtek a személyes adatok védelmére és az önrendelkezés jogáról, a korszerű információs-kommunikációs technológia nagyon kikezdte ennek a jognak a gyakorlati érvényesíthetőségét.

Rávilágít arra, hogy az első nagyobb omlást a telefonok elterjedése okozta, melyek mikrofonja önálló életet élt, a szerző szavaival „önálló karriert kezdett” (2010. 99. o.)

Önkéntelenül első gondolatom az volt, hogy amíg Magyarországon még a 90-es években nagy szó volt, ha valaki a lakásában telefonnal rendelkezett, Romániában – a diktatúra alatt – 1970-es években természetes dolognak számított a telefon. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy miért.

Amíg az első lépés az információszerzés volt, a második, az információ feldolgozásáé.

A harmadik szakasz, az, ami ma is tart – a szerző szerint mint omlási szakasz – az internethasználat elterjedése.

Székely szerint „egy egérkattintás nemcsak információt szolgáltat egy megfigyelő automatának, hanem ezt az elemi információt egyedileg elemzik is, és továbbépítik a felhasználó profilját, amihez az érintettnek nincs hozzáférése, befolyása, sőt, amiről legtöbbször tudomása sincs.” (2010, 100. o.)

A szerző néhány költő kérdést idéz, leírása szerint egy adatvédelmi tudatosságot fokozó projekt háttéranyagából (rendelkezésre bocsátotta az URL-t.) Megpróbáltam megnézni a háttéranyagot, megnyitottam a megadott URL: http://www.broad-project.eu/upload/Tudta_e.pdf a   (utolsó megtekintés 2012. 06. 18.) ahol megtalálhatóak a Székely írásában föltett kérdések[2]. (2010, 101. o.)

Tudunk a korszerű megfigyelés eszközeiről, tudjuk, hogy a Google StreatView felvételeket készít, mindenről, a Latitude (People Tracker) térbeli mozgásunkat követi, a kamerák felvételt készítenek, és a Facebook is segít az arcfelismerő rendszerrel az egyén felismerésében.

Számítógépünkre spyware- ek települnek.

A Panopticon helyett a  a szerző szerint ma a „Kriptikon, vagyis a titkos megfigyelőrendszer lehetne a legjobb metafora”  és új jelenségként - melyet a „Periptikon” metaforával illet –megjelentek azok, akik saját akaratból vetik magukat alá a megfigyelésnek. (Székely, 2010. 102. o.)

Napjaink egyik uralkodó jelensége, a Facebookon történő jelenlét, ami az élet természetes, mi több kívánatos részévé vált, és ha valaki nem teszi, akkor kimarad, kiközösítődik, perifériára szorul.

Az internet káros melléhatásaként Székely bemutat néhány jelenséget, a dinamikus árazást[3], az identitáslopást[4], a social sorting[5], ügyfélérték kialakítását[6], a kéretlen e-mailek jelenségét.

A hatalom annak a kezében van, aki az információkkal rendelkezik, befolyásolási képessége megnő, így a gazdasági, társadalmi folyamatokat erősen befolyásolja, meghatározza.

A szerző szerint jó dolog az e-demokrácia, de számolni kell azzal is, hogy alkalmas a diktatórikus rendszerek kiszolgálására is. Ugyanígy két oldala van az e-kereskedelemnek, mely jó dolog, de elősegítheti a szerző szerint a kizsákmányolás elterjedését is. (2010. 103-105. o.)

Az okokat és az érdekeket vizsgálva, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vágyak léteztek, a beteljesülésüket a technológia segíti.

Az okok és érdekek összefüggésrendszerében logikus lehet, hogy az adatok ismeretében érdekelt a politika, a nemzetbiztonság, a közigazgatás, a piac.

Érdekes ördögi körre hívja fel a figyelmünket Székely, miszerint a bűntől, a devianciától, a megfigyelés, a lebukás veszélye tartja vissza az egyént és a megfigyelők is csak azért nem válnak bűnelkövetőkké, mert őket is megfigyelik. Ez az elmélet alapul, ideológiául szolgálhat a kukkoló társadalom kialakulásához. A másik érdekes kérdés, melyet Székely a „modernizmus klasszikus illúziója”-ként definiál, az, hogy a technika megoldja a társadalmi problémákat, vagy a műszaki értelmiség körében kedvelt szemlélet, hogy a „technika semleges”.  (2010. 107-108. o.) Tudományelméleti szemszögből megközelítve a kérdést, magam is úgy gondolom, ahogyan a szerző, hogy a „technika mindig magán viseli kifejlesztőinek, pontosabban megrendelőinek ideológiáját, tükrözi érdekeiket, és ez így van a megfigyelés rendszerével is.” (Székely, 2010. 109. o.)

Erre magyarázatként szolgálhat, hogy az, hogy milyen kutatások, milyen tudományos munkák kapnak megfelelő anyagi támogatást, különböző érdekek befolyásolják, ami, úgy vélem, döntő mértékben van hatással a végtermékre és ennek a publikálására, kommunikálására.

Elgondolkodtató a szerző által az ideális társadalomra vonatkozó vélekedés bemutatása, miszerint az ideális társadalmat mérnökök, informatikusok, informatikai rendszerek irányítják.  A különbség a megnevezésben van, régen kibernetikus, majd összehuzalozott napjainkban digitálisnak nevezzük, mely elképzelés mögött az húzódik meg, hogy a társadalom „nem önmagát megszervező, hanem felülről vezérlendő” (Székely, 2010. 109-110)

Érvelési rendszer tartalma, vezérszavai: költségcsökkentés, versenyelőny, hatékonyság, jóléti szolgáltatások, kényelem, terrorizmus ellenesség, józanész, és mint végső érv, miért baj? Van titkolnivaló?

Tudományos válaszként a kihívásra megjelent egy új tudományág, a Surveillance Studies, azaz megfigyeléstan, mely a megfigyeltség társadalmi hatásait kutatja, technológiai válaszként pedig létrejöttek a PET[7]-ek, a privátszférát erősítő technológiák, melyek megpróbálják megakadályozni a személyes adatok szükségtelen, vagy jogellenes felhasználását.

Végül, van-e szükség virtuális sötétítőre?

Saját vélekedésem, egyáltalán nem tér el a szerzőétől, mondhatni ezt a részt betűről-betűre magam is úgy gondolom, ahogyan Székely írásában olvastam.

Összefoglalva, olyan társadalomban élünk, ahol a modern technika a mindennapi életünk részévé vált, ebben a kényelmünket szolgálja és nem szükséges, nem szabad ettől elzárkózni.

Természetes, hogy mobilt, internetet, bankkártyát használunk, és nincs szükség arra, hogy ezen változtassunk, de nem kell lemondanunk, mi több, inkább föl kell ébresztenünk igényünket a magánéletünk, privát szféránk tiszteletben tartására, sértetlenségére.

Ismernünk kell a technológiában rejlő lehetőségek mellett a mellékhatásait is.

Hacsak nem akarjuk teljességgel kitárni, láthatóvá tenni privát szféránkat, ugyan nincs szükség sötétítőre, de a függönyt be kell húzni.

Zárógondolatként a szerzőt idézem: „ismét meg kell tanulnunk, hogy nem mindent szabad, amit lehet, és nem mindent illik, amit szabad”. (Székely, 2010. 120. o.)

Felhasznált irodalom:

Michel Foucault (1990): Felügyelet és büntetés. Budapest, Gondolat Kiadó

Székely Iván (2010) Kukkoló társadalom – avagy van-e még függöny virtuális ablakunkon?  In: Talyigás Judit  (szerk.) Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében

---

[1] részletesebben: a Felügyelet és büntetés c. műről:
http://szakacseniko.wordpress.com/2012/05/13/tarsadalom-filozofiai-megkozelitesbol-foucault-on-keresztul/

[2] „Tudta-e...”

– hogy a weblapokon webpoloskák vannak, amelyek megfigyelik, hogy mikor, mit

néz?

– hogy a böngészési szokásaitól függően más hirdetések jelenhetnek meg a

képernyőjén, mint az enyémen?

– hogy elemzik, hogy mennyire hajlandó vásárolni, és ezért más-más árat fizethet

az interneten?

– hogy ha „értéktelen” ügyfél, akkor sosem juthat élő ügyfélszolgálatoshoz,

hallgathatja az automatát?

– hogy az összes e-mailes és mobiltelefonos kapcsolatát legalább fél évig rögzíti a

szolgáltatója?

– hogy a Google minden e-mailjét, dokumentumát, fényképét, videóját elemzi?

– hogy a mobiltelefonok, a műholdak és már a Google is pontosan követik, hol,

kivel jár éppen?

– hogy az élete már valójában attól függ, hogy mi van Önről „a gépben”?

– hogy az ingyenes szolgáltatások ára az Ön személyiségének eladása?

– hogy ha nem figyel oda, végképp kicsúszik a kezéből a sorsa, karrierje,

kapcsolatai irányítása?

[3] Tevékenységünknek, vásárlási szokásaink megfigyelését követő egyéni árazás

[4] valódi összetartozó adataink eltulajdonítása tranzakciók lebonyolításához

[5] társadalmi osztályozás adataink, megfigyelt tevékenységeink segítségével

[6] a szolgáltatásoknak az adatok alapján történő nyújtása

[7] anonim böngészők, webpoloska irtók, profilgátolók, anonim remailerek, adatvédelmi, bizalmi védjegyek, cookie-irtók, spyware-irtók, stb  

Szabó György: Virtuális világ és valós tér tanulmányának bemutatása, és reflexióm

Szabó György: Virtuális világ és valós tér. Utópiák, realitás, veszélyek című tanulmánya

Részletes bemutatás és reflexióm

Szabó György mérnök, térinformatikus, a tér regisztrálásával kapcsolatos interdiszciplináris területek szakértője, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense tanulmányában bevezető részében leírja, hogy az emberiség régi vágya, azaz a körülöttünk lévő világ tárgyainak, jelenségeinek, valósághű ábrázolása, a környezetet visszatükröző modell megalkotása. Úgy véli, a technológiai fejlődés következtében, jelen esetben az internet elterjedése és a helymeghatározás technológiáinak egyszerűsödése következtében magasabb elvárások jöttek létre a térbeli adtok alkalmazásával szemben. A régebb stratégiai eszközként kezelt helymeghatározás, térképészet hozzáférhetővé vált a civil felhasználók számára.

Azáltal, hogy megjelentek a digitális, térbeli adatkészletek, a műszaki fejlesztések súlypontja az adatnyerésről az adatok hasznosítása irányába tolódott el. Új tudományágként a térképészet, az informatika és a geotudományok határterületén megszületett a térinformatika.

Bemutatja, hogy megítélése szerint milyen kevésbé örömteli jelenségekkel találkozunk a technológiai fejlődés lelkesítő hatása mellett:

-         adatok befogadási, értelmezési problémái

-         bonyolult folyamatok megértéséhez szükséges összetett elemzések

- az információkért időnkkel, személyes adatainkkal, fogyasztói elkötelezettségünkkel, kiszolgáltatottságunkkal fizetünk

-         a virtuális modellek csak igen durva absztrakciói a valóságnak

-         a létrehozott térbeli modellek használatát a valóság nemzetbiztonsági szempontok miatti megmásítása jellemezheti

-         üzleti érdek, vagy rosszindulat következtében előfordul a szándékos megtévesztés

(Szabó, 2010. 193-194)

Az ember és tér kapcsolatában hangsúlyozza, hogy alapvető emberi és társadalmi igény a tér és a térben lejátszódó jelenségek feletti uralom, mely szükséges a biztonságérzethez.

A térbeli adatok ábrázolásának technológiai nehézségei és költségessége miatt, a térbeli kontroll, csak lassan terjedt a globális színterekről a lokális mikroterekre, ugyanakkor gyorsan terjedt fordított irányba, a mikroterek irányából a globális felé. 

Szabó szerint a térképészeti, térinformatikai adatok stratégiai jellegűek, ezért megjelenik a dilemma ezen adatok nemzetbiztonsági érdekből történő korlátozása és az egyének saját térbeli adataikkal való információs önrendelkezésének korlátozása között. Fölteszi a kérdést, hogy kinek a tulajdonát képezi az egyén (jelen esetben az én) térbeli pozíciója?

Régen az állam gyakorolta a térbeli adatkezelés monopóliumát.

Napjainkban a képi adatnyerés, a műholdakon alapuló helymeghatározás  - GPS, GSM, WIFI, RFID – elterjedése a technológia szolgáltatója és felhasználója számára egyaránt biztosítja az adatok begyűjtését, tárolását, felhasználását.

(Szabó, 2010. 195-196. o.)

„Térbeli adatgyűjtés, ábrázolás – egy kis technikatörténet”

Évezredeken keresztül a térkép stratégiai fegyver volt és csak kevés kiválasztott használta, birtokolta. Napjainkra „a környezetünkkel kapcsolatos vizuális kommunikáció általános eszközévé vált. (Szabó, 2010. 196. o.)

Különböző intézmények, területek – adózás, honvédelem, kereskedelem, -hajózás, navigálás, stb. – különböző térbeli információs igénnyel rendelkeznek,. Kialakultak a szaktérképek.

Érdekes technikatörténeti adatokat ismertet a szerző, miszerint:

-         1783-ban került sor az első levegőből történő adatgyűjtésre (ballonnal)

-    Lambert még a fényképezés feltalálása előtt publikálta a fotogrammetria (fényképmérés) elméleti alapjait

-    1839, a fényképezés feltalálása – Louis Jacques Mande Daguerre nevéhez fűződik – ami adott környezeti feltételek között a tér egy adott nézőpontból szemlélhető látványának leképezése

-   1859 első távérzékelési kísérlet ballonról, Gaspard Felix Tournachon által, ami megalapozta a topográfia új technológiáját

-         1957 az első mesterséges hold felbocsátása

-         XX. Század közepe szembesülés a képi feldolgozás korlátaival

A szerző szerint napjainkra elkerülhetetlenné vált a képi információ digitalizálása.

(Szabó, 2010, 196-197. o.)

„Téri tájékozódás – tér, idő, hely”

A helyváltoztatás időigényes, írja a szerző is, de ezt a valós térben folyamatosan tapasztalhatjuk. A helyváltoztatás problematikáját lépi át a virtuális világ logikája. Megszűnnek a határok, eliminálja a távolságokat, eltűnteti az időbeli korlátokat.

Lehetővé teszi a tér idő feletti kontroll megszerzését.

(Szabó, 2010, 197. o.)

„A tér jelenségeinek regisztrálása és problémái”

A szerző szerint a térkép, mint ikonikus vizuális modell, a valóság kicsinyített mása, a mi volt? Mi van kérdésre kívánt válaszolni.

A térinformatika világában a statikus megjelenést felváltotta a valós idejű megjelenés. A megválaszolandó kérdés: Mikor? Hol? Mi van?

Szabó szerint a fejlett technológiai eszközök, egyén által történő rendelkezési problémát is vonnak maguk után.

Az útvonalak, tevékenységek regisztrálására lehetőséget kínálnak az új helymeghatározási és regisztrációs technikák, a GPS, GSM, WIFI, RFID.

Segítségükkel nyomon követhető az útvonal, az eltöltött idő.

A felhasználó a technikának köszönhetően elveszíti rendelkezési jogát saját adatai fölött.

Ismerteti napjaink használatos mobil mérőrendszereinek, adatgyűjtési technológiájának összetételét, miszerint ez GPS, IMS, GSM, vagy WIFI, képalkotó része pedig digitális kamera, videokamera vagy lézerszkenner.

Ez a technológia alkalmas a környezet háromdimenziós geometriai modelljének közel valós idejű leképzésére.

(Szabó, 2010, 198-199. o.)

„Valós és virtuális terek – statikus, dinamikus, mobil modellek”

A szerző ebben a részben szót ejt az új topográfiai tartalom megjelenésére vonatkozó igényről, miszerint a statikus tartalmak mellett megjelentek a dinamikus tartalmak.

Az információs társadalom különböző szereplőinek fogalomtárában más-más jelentéssel, de jelen van a virtuális világ, cyber city, intelligens város fogalma.

Szabó szerint a valós világot modellező virtuális világokat a következő csoportokba oszthatjuk:

1. tájékoztató portálok, turisztikai kalauzok, menü- és egydimenziós linkjegyzékek, melyeknek alapvető funkciója a felhasználók ellátása turisztikai információkkal, reklámmal
2. kétdimenziós modellek, melyek az adott térséget „madárperspektívából” ábrázolják, funkciójuk a térképen elhelyezett linkeken keresztül biztosítani az érdekes pontok felé a csatlakozási felületet
3. háromdimenziós modellek, melyek az adott térség objektumait 3 D geometriai modell formájában jelenítik meg
4. intelligens modellek, melyek az információszolgáltatás mellett interakciót is biztosítanak.
5. kiterjesztett valóságelvű modellek, melyek az okostelefon képernyőjére vetítik a virtuális tartalmat, pl. eladó lakás rávetítése az utcaképre, vagy egyetemi campus épületére a keresett tanszéket.

(Szabó, 2010, 200-201. o.)

„Hol vagyok én, és hol van, amit keresek”

A szerző a veszélyekre, a megítélése szerinti, odafigyelést igénylő kérdésekre világít rá.

Fölhívja a figyelmet arra, hogy a felhasználó, amikor megvásárolja a navigációs készüléket, nem szerzi meg a felügyeleti jogot a műholdak és a földi irányító központ fölött. Nemzetbiztonsági okokból a rendszer kezelő bármikor korlátozhatják a rendszer elérhetőségét és pontosságát, továbbá a műholdjelek zavarhatók, blokkolhatók.

(Szabó, 2010, 201-202. o.)

 „Napjaink tendenciái, veszélyei”

Szabó pozitívumként értékeli a térinformatikai alkalmazások fejlődését, de negatívumnak ítéli meg és tart annak következményeitől, hogy a technika segítségével túlságosan nagy a behatolási lehetőség a polgárok személyes terébe.

Úgy véli, hogy az információs társadalom polgára folyamatos követés alatt áll: elektronikus fizetés, műholdas adatgyűjtő rendszerek, kamerák. Minden lépésünk regisztrálható, vagy regisztrálva van.

Úgy gondolja, hogy a érinformatikai adatokat kormányzati kérésre manipulálják.

Ír a Japánban már igénybe vehető szolgáltatásról, mellyel a dolgozók minden lépése, ideje nyomon követhető.

Felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy a nemzetgazdasági érdekekre való megalapozatlan hivatkozás lehetővé teszi a térbeli adatokhoz való adathozzáférés monopóliumát, valamint hogy a számítógép hajlamos a demokratikus értékek aláásására.

(Szabó, 2010, 202-204. o.)

Reflexió

A tanulmány, - a szerző szakterületét figyelembe véve, érthető módon - nagyon logikus felépítésű, röviden, tömören, de az adott területet - amennyire térképészet, térinformatika területén laikusként olvasom, és (laikus voltomból (is) származó alázattal és némi kritikával) meg tudom ítélni - szerteágazóan bemutató, tanulságos írás.

Valójában, a cím alapján, valami egészen mást vártam a tanulmánytól..

A szerző rávilágít olyan dolgokra, melyek egy átlagos infokommunikációs technológia felhasználójának nem jutna eszébe, vagy ha igen, leegyszerűsített formában. Egyetértek a szerzővel, hogy ez a számunkra nagyon sok kényelmi funkciót is tartalmazó rendszer problémákat is hordoz magában. Meg kell tanulnunk együtt élni ezzel, meg kell tanulnunk kezelni az információáradatot, és mindenki az alapfokon felül, az elvárt, de másrészről saját igényeinek megfelelő szinten kell hogy megtanulja. Gondolok itt arra, hogy egy navigációs rendszer átlagos felhasználója, vagy valaki, aki éppen információkat gyújt nyaralásához, nem kell bonyolult folyamatokat megértsen, vagy elemezzen.

A nemzetbiztonsági szempontok miatti torzításnak sem tulajdonítok olyan súlyú jelentőséget, mint a szerző.

Nem találom olyan nagy problémának néhány adat torzítását, hiszen felhasználóként nem tudományos célra használni, vagy lemérni szeretném az adott objektumot, hanem megtalálni -  ha ez nem egy geoláda - , akkor feltehetően észreveszem akkor is, ha két méterrel arrébb van, mint ahogyan ezt az okostelefonomon megjelenített térképen látom, és az sem baj, ha fél méterrel magasabb.  Természetesen belátom, ezt nem mérnöki szemmel teszem.

A záró történet, az észt kamionsofőr „kalandjával” kapcsolatban, egy velem is megtörtént hasonló esetre emlékeztet, mikor a Velencei tó környékéről éjszaka Budapestre hazafele jövet, csak a játék kedvéért navigációs rendszerrel jöttem. Követtem az utasításokat, és letértem az ismert útról, a rövidebbre, ami több órába került. Valami keskeny mezei úton kötöttem ki, ahonnan nem volt autó számára tovább járható út. Első felindulásomat követően nem neheztelhettem a technikára, a hiba a felhasználónál keresendő, nem állítottam be, hogy milyen jellegű útvonalak között kereshet és navigálhat.

Belátom, ha valaki nem ismeri azt a területet, útvonalat, környéket, ahol jár, nem hátrány, ha rendelkezik papír alapú térképpel is.  Kérdés, hogy lesz-e pl. 10 év múlva is papír alapon, vagy az a generáció, aki már az infokommunikációs technológia fejlett körülményei között szocializálódik, fogja-e ismerni a papíralapú térképolvasást.

Valójában, viszont ha mélyebben belegondolunk, akkor mindannak a veszélynek, melyet a szerző bemutatott, komoly megalapozottságát érzem, és magam is félelmetesnek találom, hogy rólam, mint egyénről, mindent lehet tudni. Lehet tudni, attól kezdődően, hogy mikor születtem, mi a személyi igazolvány számom, adószámom, TAJ kártyám száma, mikor, hol, mit vásároltam, merre járok, mit írok, kivel levelezek, milyen oldalakat szoktam nézni, milyen rendszerességgel, mikor kelek föl, mikor fekszem le. Persze, valószínű, ez senkit nem érdekel, csak egy rövid bitsor vagyok a nagyon sok terabájtos adatbázisok egyikében.

Felhasznált irodalom:

Szabó György (2010): Virtuális világ és valós tér. Utópiák, realitás, veszélyek In: Talyigás Judit  (szerk.) Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében

Tanulás és tanítás a kulturális evolúció rendszerében - Komenczi Bertalan alapján

„Egész életünk a tanulásról szól. A nap mint nap elsajátított új készségeink ugyanúgy tanulás során formálódnak, mint érzelmeink, társas interakcióink és személyiségünk bizonyos vonásai.” (Atkinson&Hilgard, 2005. 258. o.)

Tanulás és tanítás a kulturális evolúció rendszerében.

Komenczi Bertalan a Tanítás és tanulás rendszerszemléletű megközelítésében a tanulás és tanítás metódusainak fejlődését, változásait a kulturális evolúció rendszerébe építve mutatja be.

Azt vallja, hogy velünk született képességünk és késztetésünk, velünk született tulajdonságunk a tanulásra és tanításra való alkalmasság.

A környezetünkből felvett információk feldolgozásuk során módosítják belső reprezentációinkat, megerősítik, vagy cáfolják hipotéziseinket és a külvilág felépítésére vonatkozó mentális modelljeinket. (Komenczi, 2009, 11. o.)

A tanulás az evolúció során a túlélést szolgálta.

Komenczi szerint a tanulás általános, rendszerszemléletű értelmezése szempontjából a genetikai átadás is felfogható tanulási folyamatként. A génekben felhalmozott tudás a populációnak, a fajnak a tudása és minden esetben a múltra vonatkozó tudás, mely az „egyedek szintjén szinte teljes determinációt jelent”, és a tanulás alanya ebben az esetben, a faj. (2009. 11. o.) A genetikai átadás mellett már az élet kezdeti formáinál megjelent az egyéni tanulás lehetősége. A tanulás a környezethez való alkalmazkodás gyors és hatékony módja, mely szükséges ahhoz, hogy az egyén a környezetének megfelelő viselkedéseket elsajátítsa, ami a túlélés feltételét jelenti.

Komenczi a tanulási folyamat szempontjából lényegesnek találja, hogy agyunk nyitott információs rendszer, mely programozható, és ezeknek a programoknak egy része módosítható. (2009, 12. o.)

Komenczi szerint „az emberi elme kifejlődésének, a tanulás és tanítás változatos formái kialakulásának története nem más, mint az a folyamatsor, amelynek során a személyes tudás – birtoklója számára – szabadon hozzáférhetővé, módosíthatóvá és a társaknak átadhatóvá vált”. (2009, 13. o.)

Ebben a folyamatban, mely maga a kulturális evolúció, a tudásnak és emlékezetnek a szerkezete és szerveződése az egyre újabb és újabb technológiák, kommunikációs formák hatására többszörösen megváltozott.

A kulturális evolúció feltétele a kulturális átadás.

Az ember esetében a kulturális átadás alapformái: az utánzásos tanulás, a tanítás alapján való tanulás, és az együttműködéses tanulás. A kulturális evolúció kontextusában a tanulási környezetet átfogóbban, tágabban kell értelmezni a pedagógiában használatos tanulási környezetnél, mely az iskolában történő tanulás feltételrendszerét jeleni, és ez a tágabb értelmezés magába foglalja a teljes fizikai, biológiai, és kulturális adottságrendszert.

Komenczi Tomasello alapján kognitív habitusnak nevezi azt a hatás és lehetőségrendszert, az adottságot, melybe az ember beleszületik, amely hatással van rá, amelyen keresztül tanul, és amely környezet jelenti a hátteret a fiatalok kognitív fejlődéséhez. (2009. 14-15.)

Komenczi (Pléh Csaba nyomán) a nagy kulturális változásokat, mint kognitív architektúrákat a következő csoportokra bontva ábrázolja:

Kultúra	Korszak	Tudásszerveződés	Átadás
Epizodikus	Főemlősök 5 millió év	epizodikus, eseményreprezentáció	nincs
Mimetikus	Homo erectus, 1,5 millió év	testtel reprezentált modellezés	lejátszás, utánzás
Mitikus	Homo sapiens, 100-50 ezer év	nyelvi, szemantikus	mítoszok, elbeszélő tudás
Modern	Modern ember 5 ezer év	Külső tárak, rögzített tudás	külső, rögzített tudás
Hálózati	Homo interneticuas?	hálózati adatbázisok	elektronikus kommunikáció

(Komenczi 2009, 31. o.)

Mimetikus kultúra

A mimetikus kultúra (Donald alapján) a Homo erectus kognitív univerzuma. A tudomány jelenlegi nézete szerint körülbelül kétmillió évvel ezelőtt kezdődhetett és Homo Sapiens megjelenéséig dominált. (Komenczi, 2009. 15. o.) A mimetikus kultúra embere már másként látja a világot, mint az epizodikus kultúrába zárt elődje. A mimetikus kultúrában a kultúra, átadása, a tanulási-tanítási folyamat utánzáson, testtel reprezentált modellezésen alapul, lényeges eleme a „pedagógiai interakció”. (Komenczi, 2009., 16. o.)  Ez a módszer már a közös tudás átadásának, megőrzésének megbízhatóan működő rendszere.

Komenczi Donaldot idézve írja a mimetikus kultúráról, hogy a mimetikus pedagógiai elemek az egyszerű társadalmakban napjainkig részét képezik a gyerekek oktatásának, és a tudás mimézis révén történő szisztematikus átadása integráns részét és alaprétegét képezi minden pedagógiának. (2009, 17. o.)

Mitikus kultúra

A kulturális evolúció következő lépcsője – a tudomány jelenlegi nézete szerint - a mitikus kultúra, mely vélhetően már a nyelvhasználat bizonyos elemeit is magába foglalta, és több mint egymillió éven át fennmaradt. A beszéd megjelenése lehetővé tette a kommunikáció jóval hatékonyabb formáit. A beszéd, azaz a valóság nyelvi szimbólumokkal való reprezentációja nagyon hatékony modellező és kommunikációs eszközt biztosított.

Komenczi Donaldra hivatkozva írja, hogy „a nyelv az elme értelemkereső konstrukciós törekvéseinek eszközeként jött létre” (2009. 17. o.)

Úgy gondolom, hogy a nyelvi szimbólumok használatával történő kommunikációt, a belső reprezentációk nyelvi leképezését nem alaptalanul tekintjük az emberi kultúra és a kultúra átörökítés hatékony eszközének. A beszélt nyelv a tudásátadásban alapvető jelentőségű, ideális tanulási, tanítási eszköz.  A nyelv segítségével pontosabban tudjuk kifejezni, vagy árnyaltabban tudjuk érzékeltetni gondolatainkat, érzéseinket, és minél színesebb, minél árnyaltabb kifejezésmódokat vagyunk képesek nyelvi szimbólumok, szavak segítségével közvetíteni, annál pontosabb információt szolgáltatunk érzéseinkről, vagy mentális, kognitív konstrukcióinkról. A nyelvhasználó társadalmakban a gyermek a valóságot nyelvi szimbólumok segítségével, a felnőttekkel folytatott interakciók révén ismeri meg.

Mindennapi tapasztalatainkra alapozva is megállapíthatjuk, hogy a mai napig a nyelv a legalapvetőbb, leghatékonyabb eszköze az emberek közti kapcsolattartásnak. A tanulási-tanítási folyamatban is kiemelt jelentőséggel bír. Az iskolai tanulási-tanítási környezetben, a tanítási-tanulási módszerek tárházában a leggyakrabban és legszélesebben elterjedt tudásközvetítő eszköz.  Hatékony és eredményes a koordinálást tesz lehetővé, és hatékony valamint eredményes a frontális oktatás során. Komenczi – a tanítási módszerek előadásokra vonatkozó szakirodalmaihoz hasonlóan – úgy véli, hogy a nyelv segítségével, frontális oktatás során a „jó tanárok intellektuálisan inspiráló és fejlesztő, maradandó hatást képesek így elérni”. (2009. 19. o.)

Teoretikus kultúra

Az emberi információközlés újabb dimenziója a Donald által teoretikusnak nevezett kultúra (Komenczi, 2009. 19. o) Új elemként jelent meg az írás, a szimbólumok egyfajta speciális grafikus reprezentációja. Az írás megjelenése alapvetően változtatta meg az ember kulturális környezetét, habitusát.

Az emberi memórián kívüli elemre kihelyezhetővé vált az addig csak az emlékekben létező, szóban terjedő, szóbeli kommunikáció révén átörökített kultúra. Az információknak az emberi memórián kívülre rögzíthetőségével lehetővé vált tartósan elérhetővé tételük és egy tartósabb és változatlan formában történő terjeszthetőségük.

Amíg a beszéd a személyes jelenlétet követelte meg, az írás idő- és tér-függetlenné tette a kommunikációt.

A latin mondás, mely szerint „verba volant, scripta manent”[1] annak a változásnak a lényegét ragadja meg, melyet a fonetikus írás megjelenése eredményezett a társadalmak fejlődésében. (Komenczi, 2009. 20. o.) A beszélt nyelv valamennyi társadalom közös jellemzője, az írást az emberi kultúrák 10%-a fejlesztette ki. Komenczi szerint amíg a beszéd megtanulását velünk született készségek segítik, az írás és olvasás képességének elsajátításánál csak általános tanulási képességünkre támaszkodhatunk. (2009. 20. o.)

A modern társadalmakban meghatározó szerepet töltött be az írás, egyaránt megváltoztatta a társadalmak működését és az emberek gondolkodását. Az írásbeliségnek az emberi gondolkodásra gyakorolt hatásai között lényeges, hogy a narratív gondolkodás mellett megjelent az analitikus, pragmatikus, tudományos gondolkodás.

Az írásbeliség a nyomtatás elterjedésével vált meghatározóvá, azelőtt hosszú ideig csak egy szúk, elitréteg privilégiuma volt.

A nyomtatás elterjedésének köszönhető új információs-technológia átalakította a nyugati társadalmakat.

„A tömegoktatás iskolája a „tipográfiai ember” műve, és benne a „Gutemberg galaxis” tükröződik” (Komenczi, 2009, 20. o.)

A nyomtatott könyv, mint tudásforrás segítette elő a 15-16. században oktatási rendszerünk alapszerkezetének kialakulását.

Az iskolarendszer megjelenése vonta maga után a gyermekkor újabb megvilágításba helyezését, mint külön életszakasz, és determinálta a résztvevők vagy részt nem vevők további sorsát. A modern társadalmakban a társadalmak munkamegosztása szakosodást és kvalifikációt igényel.  A szükséges tudás átadásának színtere az iskola, mely ezáltal, a mobilitás csatornájaként jelenik meg.

Az oktatásban a tudásközvetítés írásos formája által kínált lehetőségnek köszönhetően a hangsúly az explicit, deklaratív tudások átadására helyeződött.

Komenczi Pléh Csabát idézve magyarázza ezt a jelenséget, mely szerint „szervezett oktatási rendszert sokkal könnyebb az explicit, deklaratív, ha tetszik, verbális, lexikai oldalra s ezzel a metatudások világára alapozni” (Komenczi, 2009, 23.)

A hagyományos iskola struktúrája nem igényelt a tanártól erőfeszítést, intenzív kreatív felelősségteljes munkát, hiszen készre formált tananyaggal rendelkezett, és a kényelmes helyzetet biztosította a rendszerben elfoglalt helyének köszönhető tekintély.

Nem megalapozatlan a kritika, mely a hagyományos oktatási rendszert érte.

 A 19. század végén, 20. század elején megjelentek az új, alternatív pedagógiai elképzelések, úgymint a progresszív pedagógia, reformpedagógia, a cselekvés iskolája.

Az elektronikus média és hálózatok világa

A modern társadalmak és a technológiai fejlődés egy újabb szakaszba léptek, megjelentek az új, információs technológiai és elektronikus médiumok, melyről Komenczi McLuhant idézve írja, hogy alapvetően formálják át a hagyományos információs világot, és ezáltal, a társadalmat.

Azt nem tudjuk még pontosan, hogy ez az átformálás mit fog eredményezni, azt sem tudjuk igazából, hogy újra megváltozik-e a kognitív architektúránk, reprezentációink szervezési módja, vagy jelentősen változnak-e a kognitív szokásaink.

Nyitott kérdés, hogy a jelenlegi változás milyen horderejű lesz összevetve a korábbi változásokkal.

Amit bizonyossággal megállapíthatunk, az, hogy a számítástechnika nagyon gyors, dinamikus fejlődése lehetővé tette a valós világ elemeinek digitalizálását, illetve majdnem minden eleme digitálisan modellezhető.

Ma még nem tudhatjuk, hogy a mesterséges intelligencia létrehozására irányuló kutatások hová vezetnek.

A Gutemberg galaxis számára a telekommunikáció fejlődésének területe is kihívást jelent.

A gépi információfeldolgozás és a telekommunikáció integrációja elvezetett a világháló létrehozásához. A world wide web egységes rendszerré integrálja a tömegkommunikációs és informatikai rendszereket. Kialakulóban van a hálózat, mint a szerveződés és működés új rendje. (Komenczi, 2009. 27.)

A világháló a föld minden lakója számára lehetővé teszi a globális kommunikációt.

Bármikor, bárkivel, bárhol beszélhetünk. Anélkül vásárolhatunk, dolgozhatunk, intézhetjük ügyeinket, tanulhatunk, taníthatunk bárhol, hogy otthonról ki kellene mozdulnunk.

Személyes igényeinknek megfelelően kapcsolódhatunk közösségekhez, melyeknek tagjai a földön bárhol élhetnek, részt vehetünk virtuális játékokban, kutatásokban, tartalom és szoftverfejlesztésekben. Anonimitásunkat az internetes kommunikáció sajátosságának köszönhetően biztosított, tetszőleges mértékben fedhetjük fel valónkat, vagy felvehetünk szerepeket.

Az új elektronikus világ az oktatásban is érezteti hatását, nem működőképes az információk szabályozott adagolása, a „vertikális tudásátadás tradicionális rendszere” (Komenczi, 2009. 28.)

Ma még a hálózati kultúra kialakulóban, formálódó stádiumban van, nem tudjuk, hová vezet.

Azt tapasztaljuk, hogy a gyorsan változó hálózati társadalom, az új és folyamatosan változó információs és kommunikációs eszközök a korábbitól eltérő kognitív és szociális képességrendszert igényelnek.

Felhasznált irodalom:

Atkinson&Hilgard (2005): Pszichológia. Osiris, Budapest.

Komenczi Bertalan (2009): Elektronikus tanulási környezetek, Gondolat Kiadó, Budapest

---

[1] A szó elszáll az írás megmarad

A világ, ahogyan látom

http://szakacseniko.wordpress.com/