Minden újítás, minden forradalmi jelenség megosztja az érintettek táborát. Elfogadásuk vagy el nem fogadásuk során találkozunk az ellenállók, szkeptikusok táborával és az elfogadók, újításra nyitottakkal is. Ezzel a kérdéssel több tudományterület is foglalkozik, így a munka- és szervezetpszichológia területe is, mely szerint a dolgozók sokkal inkább elfogadják azokat az újításokat, melyek a bevonásukkal történnek. Ez a kérdés a pedagógia szempontjából azon a kritikus ponton nyeri el relevanciáját, ahol az új információs-technológiai eszközök, vagy új kommunikációs formák kerülnek, vagy nem kerülnek bevezetésre az oktatási folyamatban.
Napjainkban elképesztő gyorsasággal fejlődnek, változnak a technológiai eszközök. Ezzel a fejlődéssel szemben úgy gondolom, hogy az érintettek tábora leginkább aszerint és annak következtében oszlik meg, hogy vannak akik ebben a fejlődési folyamatban aktívan közreműködnek, ezt legalább részvételükkel támogatják, szemben a másik táborral, akik ebből valamiért a legelején kimaradtak, nem tudnak ehhez könnyen csatlakozni és az újítástól való rettegés ellenszenvet, tiltakozást vált belőlük.
A kiegyensúlyozott működéshez mindkét szemléletmódra szükség van.
Komenczi szerint korunkra a túl gyors, és nem mindig átgondolt, megfontolt haladás a jellemző, és ez együtt jár a gyakran minden kritikát mellőző lelkesedéssel. Megítélése szerint az idealisztikus elvárásainkkal óvatosan kell bánnunk. (Komenczi 2002, 159. o.)
Komenczi által korai információtechnológiai kritikaként Platón Phaidrosz című dialógusából idézett gondolat – melyben Tharnus fáraó Theuth istennek, az írnokok védelmezőjének mondja, hogy az írás feltalálása nem az örök emlékezet, hanem pont a feledést segíti elő, hiszen az írást használva, arra támaszkodva kívülről, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni - a pontosan írja le napjaink jelenségét, miszerint nem szükséges emlékeznünk, mert mindent megtalálunk az interneten. Csak keresni kell megtanulnunk. (2002, 159. o.)
Komenczi régi idolumként a mozgóképet, majd a rádiót emelte ki, melyek csodálatos hatását várták a lelkesedők. Napjaink ilyen jellegű idoluma az információs társadalom eszménye, és ezen belül internet, melytől sokan azt várták, hogy mindenki számára hozzáférhetővé teszi a tudást. „A világháló segítségével például a legeldugottabb tanyasi iskolában is a legkorszerűbb oktatási módszereket lehet alkalmazni.” (2002, 160. o.) Felhívja a figyelmet arra a hamis analógiára, hogy az oktatásban ugyanolyan technikai felszereltségre van szükség, mint máshol.
A valós életben azzal találkozhatunk, hogy az iskolák technikai felszereltsége nagyon elmarad más területekhez viszonyítva, pedig bár ha be kell látnunk, hogy más igények, elvárások lépnek fel az orvoslás, kutatások területén, vagy korszerű fejlesztőkörnyezetben, az is fontos lenne, hogy a tanulók, hallgatók az iskolában is használhassanak korszerű eszközöket.
Természetes jelenség, hogy olyanok is vannak, akik kételkednek, és fenntartásokkal viseltetnek az új eszközök mindenhatóságával szemben. Kritikus vélemények tekintetében Komenczi Theodore Roszak-ot idézi aki szerint „A számítógépet a kereskedelmi érdekek lendülete sodorta be az iskolába” Szomorú tényként hangsúlyozza, hogy abban ahogy közlünk óriási a fejlődés, de a közölt tartalmakban nem látható fejlődés. A számítógéphez fűződő viszonyunk kezd hasonlítani a mesebeli császárhoz és ruhájához, az információ ahhoz a láthatatlan és tapinthatatlan, de mégis szépnek talált selyemhez hasonló, melyből a császár ruháját szőtték. (2002, 161-162. o.)
Kritikus szemléletek között arra is rávilágít, hogy nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az oktatás és az információszerzés nem ugyanaz.
A Komenczi által idézett kritikus szemlélet képviselői közül Jürgen Mittelstrass filozófus szerint az autonóm kritikus értelem kifejlesztésére nem alkalmasak az új információs technológiák, szerinte az agyunk kis adagokban és fokozottan képes felvenni, feldolgozni az információkat.
Clifford Stoll amerikai asztrofizikus és számítástechnikai bizottság szakértője szerint a számítógép és az internethasználat mindenkinek jó, de használatukkal kevés tanulás történik. Komoly kritikát fogalmaz meg a multimédiával és a hipertext alapú szövegekkel szemben is,
Úgy gondolja, hogy használatuk során semmibe vész a lényeg, a történet és az elbeszélés.
Az iskola, a tanítás és a számítógép kérdéseimen szerinte semmi nem fontosabb, mint egy jó tanár és egy motivált diák. Nem fontos, hogy a számítógép ott legyen.
A multimédiával kapcsolatos elvárásokkal szemben is fellép a kritikai szemléletmód. Ellenvetésként elhangzanak olyan érvek, hogy a szavak szabatosabbak a képeknél, a képekkel elmesélt történet gátolja a képeket generáló fantázia kialakulását, továbbá hatékonyabb a tanulás, ha az információk közti összefüggések saját kognitív erőfeszítések révén állítódnak elő.
Postman szerint az oktatás egyik fő feladatává kellene tenni a technika ellenőrzésének megtanulását, a diákoknak ismerniük kellene, hogy a technikai eszközök milyen társadalomformáló hatással rendelkeznek, használatuk hogyan befolyásolja az emberi pszichikumot. Talán így lehetne elérni, hogy az ember használja az eszközt és ne az eszköz az embert. Amíg a 19. században a kevés információ jelentette a problémát, napjainkban azzal a problémával szembesülünk, hogy hogyan szűrjük ki az információáradatból a felesleges és hiteltelen információkat és a maradékból hogyan építsünk tudást.
(Komenczi, 2002. 164-166. o.)
Úgy vélem, szükséges, és fontos együtt élnünk a technológia adta lehetőségekkel, mi több részt kell vállalnunk fejlesztésükben ahhoz, hogy magunk számára egyre használhatóbbá tegyük. Legalább olyan szinten szükséges ismernünk, hogy saját céljaink eléréséhez segítséget nyújtsanak, kényelmünket, eredményességünket támogassák. Ahhoz, hogy magunk uraljuk a fejlesztéseket, nem elég a lelkesedés, a feltétel nélküli elfogadás és használat, szükséges a kritikus szemlélet, a mellékhatások ismerete is, mert e nélkül a tudás nélkül, valóban mi, emberek fogjuk szolgálni eszközeinket.
A jövő tanulmányozása, jövőperspektívák vizsgálatakor Komenczi fölteszi a kérdést, hogy lehetséges-e egyáltalán a jövő tanulmányozása, „létezhet-e tudományosan megalapozott jövőbe tekintés?” Komenczi szerint a jövőbe látás képessége az ember szimbólum alkotó képességén múlik. (2002, 167. o.)
Az a mód, ahogyan az ember vélekedik a jövőről, befolyásolja annak alakulását.
Amíg az emberiség kora történelmében a jövő befolyásolását a tabuk, a mágiák, a jóslatok segítségében látták, – megítélésem szerint olyan időszak is volt, amikor a csillagok állása jelentette tudományos jövőlátást/formálást - a 20. században a jövőkutatás tudománnyá vált, melynek Komenczi két irányzatát említi meg, a prognosztikát és a futurológiát.
A prognosztika a társadalomban, a tudományban, a technikában megfigyelhető jelenségek közti összefüggések alapján vizsgálja a múltból a jelenen keresztül, a jövőbe vezető fejlődéstendenciákat, a futurológia a jövőbe vezető technikai és társadalmi fejlődés egészét, komplex megközelítéssel tartja szem előtt, és vonzónak mutatja be a felmutatott jövőt.
Komenczi szerint a jelenhez képest a jövőnek négy virtuális tartománya különíthető el, a konstans jövő, mely a változatlanul maradó, vagy a jelenhez képest jelentéktelen változást tartalmaz, a hanyatló jövő, mely a visszafejlődést takar, a folytatódó jövő, ami folyamatos fejlődést jelent, a kreatív, teremtett jövő, ami a legkevésbé prognosztizálható, ez tartogatja számunkra a legtöbb meglepetést. (2002, 167-168.)
A jövő lehetőség és kihívás, ezért természetes, hogy szeretnénk rá felkészülni.
A jövő prognosztizálás gondolatmenetében Komenczi bemutatja Mark Weister (a Xerox egykori főkonstruktőre) 1990-ebn megjelenő jövőképét, melyben a számítógépek fejlesztésének négy korszakát különbözeti meg:
1.) a mainframe korszak – amikor sok felhasználó osztozik egy számítógépen
2.) a személyi számítógépek kora – amikor egy személyhez egy számítógép tartozik
3.) az internetkorszak – amikor a hálózaton keresztül sok géphez lehet hozzáférni
4.) a mindenütt jelenlévő háttérszámítógépek kora – amikor mindenkire sok számítógép jut
Weister úgy véli, hogy a számítógépekkel akkor tudunk természetes könnyedséggel és hatékonysággal élni, ha már nem lesznek a középpontban. A jövőkép a számítógépek különböző formáira is tartalmazott elképzeléseket, miszerint méretük a bélyeg méretétől a fali tábláig terjedően bármilyen lehet, és azt is fogják tudni, hogy hol tartózkodnak, intelligens környezetet alkotnak. Komenczi idézi a Weisteri vízió záró gondolatát is, melyből a következő gondolatot emelném ki: „Az emberi környezetbe illeszkedő, és az embert a maguk gépvilágába mégsem kényszerítő eszközök jóvoltából, a számítástechnika frissítő hatású lesz, akár egy erdei séta”. (2002, 169. o.)
Komenczi másik előrejelzésként Michael Dertouzos (a MIT Computer Laboratórium igazgatója) jövőképét mutatja be, mely szerint „a rendszer olyan természetességgel szövi át majd a világot, és használata olyan magától értetődő lesz majd, mint az életet éltető oxigéné (…) ez az új kommunikációtechnológiai infrastruktúra a jövő társadalma lés embere számára nélkülözhetetlenné válik.” (2002, 170. o.)
A két bemutatott jövőképet úgy gondolom, ma, 2012-ben nem szükséges kommentálni.
Telefonunk számítógépként is funkcionál, parányi méretű navigációs rendszerek mondják meg pontos koordinátákkal, hogy éppen hol vagyunk, de az okostelefonunkon futó alkalmazás a barátaink hollétéről is tájékoztat. A föld bármely pontján lévő ismerősünkkel bármikor azonnal kapcsolatba léphetünk és úgy gondolom, és itt nem tudok magamtól elvonatkoztatni, azok, akik hozzászoktunk az internet kényelmi szolgáltatásaihoz, elveszettnek érezzük magunkat nélküle.
2002-ben megjelent írásában Komenczi még mint jövőt tárgyalja a hipertanulást, amely az előre meghatározott, szekvenciális felépítésű, lineáris tananyagokkal szemben, többirányú, szabad választáson alapul, szemléletesen ábrázolva, hogy a WWW és Hipermédia a Hipertext, a Multimédia és az Internet közös halmazát, melyet a tanulás új hiperrendszerének nevez, és még kérdésesnek látja, hogy a jövőben elfogadottá válik-e a hipertanulás fogalma. A hipertanulás pozitívumainak bemutatása során Papert gondolatát idézi, mely szerint „ … az új technológiák, mintegy személyes médiumként (personal media) az intellektuális stílusok széles körére terjeszti ki a tanulás lehetőségét” és ez a lehetőség biztosíthatja a személyre szabott tanulást (2002, 172-174. o.)
Szintén lényeges terület az információs technológiák fejlődésének hatása a papírra helyezett kulturális tartalmakat, ismereteket, tudást gyűjtő és tároló és hozzáférést biztosító intézmények egyikének, a könyvtárnak a sorsa. Pozitívum, hogy elkezdődött és halad előre a dokumentumok digitalizálása.
Komenczi lényegesnek találja az információs társadalom könyvtáraira vonatkozó terminus technicusok értelmezését, ahol az elektronikus könyvtár kifejezés azt jeleni, hogy a könyvtár dokumentumainak elérése és tárolása elektronikusan történik, a digitális könyvtár a dokumentumok feldolgozásának technikájára, az információk kódolásának, tárolásának módjára utal, a virtuális könyvtár az, amelyben interneten keresztül minden, a könyvtárban fellelhető dokumentum hozzáférhető. Valószínűsíthető, ha megvalósul a virtuális könyvtár, maga után vonja a könyvtárosok szerepének módosulását is. Vélhetően a könyvtárosok feladata a könyvtárhasználók irányítása, az információk értékelése és szűrése lesz.(2002, 174-176.)
Ugyanakkor itt is megjelenik a kritikus szemlélet, helyet kapnak a fenntartások, melyekkel magam is egyetértek, azzal együtt, hogy a virtuális könyvtár megvalósulása nagymértékben elősegítené a dokumentumokhoz való hatékony hozzáférést, a hagyományos könyvtárak fennmaradása megítélésem szerint is nagyon fontos, mert kultúraközvetítés eszközeként szükség van a papír alapú dokumentumokra is és olyan helyekre, melyek biztosítják az elmélkedés csendjét, az elmélyültséget.
Összegzésként – úgy gondolom - azt kell látnunk, hogy Komenczi 2002-ben megjelent műveiben leírtak napjainkban, 2012-ben már túlnyomórészt nem a jövő kérdései, hanem a szerző írásánál maradva, a múlt, mely a jelenen keresztül megtartva néhány elemét a jövőbe ível újabb lelkesedést, újabb szkepticizmust, újabb kérdéseket vetve föl.
Ezeknek a kérdéseknek jelentős részét hálózatos tanulással, konnektivista módszerrel, egymástól is tanulva vitatjuk meg, HTML formában megjeleníthető blogbejegyzésként is közzé tesszük, a virtuális térben kellemes, az egyetemi campus modellezett környezetében avatarainkkal megjelenve, párhuzamosan verbális és írásos kommunikáció használatával elemezzük. Az virtuális térben történő találkozás időpontját valahol éppen útközben, okostelefonunk segítségével online formában, vagy közösségi portálon, például a Facebookon egyeztetjük.
Úgy vélem, a Komenczi által felvetett kérdések, függetlenül attól, hogy már napjaink természetes részét képezik az itt bemutatott jövőperspektívák, megtartották aktualitásukat, az alapgondolat, azaz (újabb) információkritika és (újabb) jövőperspektívák fontosságát.
Felhasznált irodalom:
Komenczi Bertalan (2002): Információkritika, In: Információ és társadalom, Líceum Kiadó, Eger, 159-166. o.
Komenczi Bertalan (2002): Jövőperspektívák, In: Információ és társadalom, Líceum Kiadó, Eger, 167-179. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése